Digitális oktatás a pedagógusok szemével

Sorozatunkban igyekszünk bemutatni néhány véleményt, jó gyakorlatot, tanulói munkát, szülői hozzáállást a koronavírus-járvány idején, amikor az iskolaépületek bezárását követően átálltunk a digitális oktatásra.

Egy hete még el sem tudtam képzelni, hogyan lehet kis hazánkban digitális eszközök segítségével otthonról tanítani. 2. osztályban digitális oktatás? Hűha! Három napja ülünk egy “tanteremben”, a google classroom használatával. Már technika órán cicát hajtogattunk, énekeltünk, verset mondtunk. 

Pusztai Patrik 2.a osztályos tanuló az otthoni ének órán
Urbán Gábor a technika órai feladatot old meg: cicát hajtogat

A tanulók (a szülők) folyamatosan küldik a képet a kitöltött munkafüzetekről, videókat a hangos olvasás gyakorlásáról.

Tegnap József Attila Altató című verséből feleltek a gyerekek. Igen!

Nálunk működik, mert a gyerekek lelkesen készülnek a tanórára, a szülők támogatják, segítik a felkészülésüket. Öröm veletek dolgozni! Büszke vagyok Rátok! Köszönöm!