Farsang: most másképp lesz, mint eddig

Egy éve még senki nem gondolta, milyen nehéz körülmények köszöntenek ránk. Akkor javában terveztük a Tutanhamon rejtélye és kincsei címmel meghirdetett rajzpályázatunk kiállítás-megnyitóját, majd az ehhez a projekthez köthető farsangi jelmezes vetélkedőt.

A rendkívül sikeres kiállítás után, február 14-én rendeztük meg iskolánk 4-8. osztályosainak hagyományos farsangi felvonulását és mulatságát. Erről itt olvashatnak. Kiemelt téma volt a Tutanhamon projekthez kapcsolódva az egyiptomi csoportos jelmezek bemutatása, amiből ezúttal a tanári kar egy része sem maradt ki.

Az alsó tagozatban a hagyományokhoz híven szintén jól sikerült a farsangi jelmezes felvonulás.

Sajnos a jelenlegi járványügyi körülmények azonban most nem teszik lehetővé, hogy idén hasonló módon farsangoljunk. Már a tanév előzetes programtervében is, még augusztus végén, a korábbi tapasztalatokat mérlegelve és a kiszámíthatatlan járványügyi helyzetre is tekintettel, február 12-re tanítás nélküli munkanapon tematikus farsangi délelőttöt terveztünk. A közös felvonulást, büfét, szülői részvételt idén biztosan mellőzni kell. 

A farsangra február 12-én az első 4 órában osztálykeretek között, saját termekben, osztályfőnökeik irányításával, tanítóik, szaktanáraik bevonásával készülhetnek a diákok az alsó- és felső tagozatban egyaránt. Tematikának a télűző, tavaszváró népi hagyomány mintájára a kiszebábot helyettesítő koronavírus-űzést választottuk.

Maszk-készítő versenyt hirdetünk, melynek keretében rajzolással, festéssel, díszítéssel készülhetnek a maszkok, kivágva, gumizva fel is lehet venni őket. Be is mutatjuk majd azokat, a legkifejezőbbek egyéni jutalmakat kaphatnak. A legtöbb ötletes maszkot készítő osztályt szintén jutalmazzuk.

A tanulók jelmezeket is készíthetnek vagy hozhatnak, be is öltözhetnek, az udvaron osztályonként fel is vonulhatnak. Az iskolai diákönkormányzat zsűrizheti is az osztályok jelmezeit.

Bízunk benne, hogy a téltemetés és tavaszvárás jegyében végre a koronavírusnak is búcsút inthetünk. Talán egy év múlva, 2022 farsangján a járványhelyzet is csak egy rossz emlék lesz már.