Rajzok a huszárokról, a nemzeti jelképekről, virágokról

Ezen a héten a nemzeti ünnepre hangolódva tanulóink sokat beszéltek az 1848-49. forradalomról és szabadságharcról, rajzokat készítettek, dalokat tanultak.

A 2.a osztályban Németh Adrienn tanító vezetésével rajzórán készültek március 15-re.

Csoportmunka keretében a fiúknak zsírkrétával kellett huszárokat, nemzeti jelképeketábrázolni.

A lányoknak: tulipán csokrokat rajzoltak és festettek a nemzeti színek felhasználásával, vízfestékkel

Rajzokon a János vitéz

Az 5.a osztály irodalom óráin a tanulók Völgyi Gábor tanár vezetésével Petőfi Sándor: János vitéz című elbeszélő költeményének feldolgozásakor a rajztudásukat is hasznosítják.

Közös munka keretében egy-egy jelenetet rajzokon örökítenek meg, ezzel is érdekesebbé, szemléletesebbé téve a népszerű történet feldolgozását.

Ez a módszer igazodik a tanulók életkorához, érdeklődéséhez, hozzájárul a műhöz kapcsolódó ismeretek elmélyítéséhez.

Az élményszerű ábrázolás elképzelhetőbbé teszi a szereplők tulajdonságait, cselekedeteit, az így feldogozott történet jobban megragad a tanulók emlékezetében, kiegészíti az elsajátítandó költői eszközök meghatározásait, a műfajelméleti fogalmakat is.

További fotók, képgaléria

Népdaléneklésben is jók vagyunk

A „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési minősítő verseny Veszprém megyei fordulóját a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtárban rendezték március 10-én, ahol iskolánk tanulói szép sikerrel szerepeltek. Felkészítő tanáruk Cseresznyés Zsuzsanna ének-zene tanár, énekkarunk vezetője volt.

Ódor Kamilla szólóének kategóriában arany minősítést szerzett. Sós Henrietta és Ódor Kamilla kisegyüttes kategóriában bronz minősítést kapott.

Báthory Csilla sajnos megbetegedett, ő is velük énekelt volna. Betegség miatt le kellett mondani Balogh Pannia, Csapó Emma, Kedves Dorina kisegyüttes szereplését is.

Bognár Zsolt az országos döntőbe jutott

Bognár Zsolt az első sorban balról a 3. helyen áll

Janku Ferenc, a Centrum Sport Egyesület elnöke tájékoztatta iskolánkat, hogy a diák 1 korosztályban a kötöttfogású birkózás országos bajnokságának döntőjébe bejutott Bognár Zsolt, intézményünk 5.b osztályos tanulója. A március elején rendezett területi bajnokságon lehetett megszerezni az OB kvalifikációt, ahol Zsolt a II. helyen végzett. Sportolónknak nagyon erős mezőnyben kellett bizonyítania, így ez a helyezés különösen értékesnek számít. Tóth Konrád betegség miatt sajnos nem tudott részt venni a versenyen.

Szép sikerrel szerepeltek tanulóink a Silver Dance táncversenyen

Március első hétvégéjén rendezték Balatonfüreden Silver Dance táncversenyt, melyen az iskolánk négy tanulója is részt vett.

A verseny célja egy olyan igényes és minőségi táncverseny szervezése és hagyománnyá teremtése volt, ahol a táncosok – amellett hogy jól érzik magukat – szakmailag is fejlődni tudnak, valamint hogy, versenyzési lehetőséget biztosítsanak a nagyobb versenyek előtt.

A verseny iskolánk szempontjából szép sikerrel zárult. A 6.a osztályból Szakály Zorka és Sebestyén Mia Málna duóban I. helyezett lett. A 7.b osztályból Ódor Kamilla és 8.a osztályból  Sebestyén Emma csapatban I. helyet szerzett, Emma pedig szólóban szintén I. helyezést ért el.

Újabb kötetekkel bővült könyvtárunk

Ismét sikeresen vett részt iskolánk az idei Lőrincze Lajos könyvtár-bővítési pályázaton. A TINTA Könyvkiadó írt ki pályázatot könyvtárak bővítésére, könyv- és szótárállományuk gyarapítására 50 százalékos kedvezményes pályázati áron. A fennmaradó 50 százalékot a Veszprémi Tankerületi Központ biztosította. A több mint 100 ezer forint értékű új kötetek között szerepel a kisebbeknek hasznos ismeretterjesztő kifestőkönyvektől kezdve a a magyar nyelv gyakorlati feladatgyűjteményén, szövegalkotási, helyesírási, szóalaktani munkafüzeteken keresztül az angol nyelvi gyakorló kötetekig sokféle hiánypótló könyv.

Violinkulcs az ének órákon

Tanulóink az 5. évfolyamon tanulják meg a Violinkulcs szabályos rajzolását, jelentését, használatát. Cseresznyés Zsuzsanna tanárnő vezetésével az ének-zene órákon még rajzos illusztrációt is készítettek az érdekes tananyaghoz.

Taekwon-do sikerek

Február 29-én és március 1-én Mogyoródon rendezték meg az idei Taekwon-do magyar bajnokság küzdelmeit gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztály részére. Iskolánkat gyermek korosztályban a 3.a osztályos Bálint Liza és Lotti képviselte szép sikerrel: Liza 1., Lotti 2. helyen végzett. A formagyakorlat során Bálint Liza 2., Bálint Lotti a 3. helyet szerezte meg.

Liza és Lotti az első sorban állnak

Ugyancsak sikeresen szerepelt a 8.a osztályos Bartha Kornél, aki 5 érmet hozott egyéni erőtörésben.

Mivel elmúlt 14 éves, felkerült az ifi kategóriába, és végre először törhetett. Kézzel és lábtechnikával bronz érmet, egyéni küzdelemben szintén bronzot, csapat speciál törésben ugyancsak bronzot, csapat erőtörésben ezüstöt, és csapat küzdelemben arany érmet hozott.

Bartha Kornél a kép jobb szélén, középen Enyingi László vezető edző

Újabb tanulóink tettek sikeres ECDL vizsgát

A 2019/2020. tanév első félévében iskolánk 7. évfolyamának tanulói közül Bajj Marcell, Bécs Gergely, Bránya Boglárka, Gombos Erik, Kovács Zoltán, Lálity Liliána, Ódor Kamilla, Pleszinger Virág, Sarusi Kiss Balázs, Simándi Emma, Sós Henrietta, és Viniczai Adél elvégezte az iskolánk által biztosított ECDL (Európai Számítógép-használati Jogosítvány) vizsgára felkészítő tanfolyamot Béni Norbert informatika tanár vezetésével.

A 7 modulból álló rendszer Prezentáció című témaköréből február 25-én, kedden írták ki a vizsgát az I. István Szakgimnáziumban, melyen részt vehettek. A vizsga eredményéről másnap értesítést is kapnak Erdélyi Andrea igazgatóhelyettestől, aki a vizsgát felügyelte. Eszerint a vizsga mind a 12 tanulónak sikeres volt.