Erdei iskola, Monostorapáti, 2. nap

A második nap, április 30-a is sokféle attrakciót tartogatott. Délelőtt kenyeret dagasztottunk és sütöttünk szakértő pékmester segítségével.

Mindenki saját magának is formázhatott tésztát, amit aztán a másfél kilós rozskenyérrel együtt a szabadtéri kemencében sütöttünk ki.

Délután a korongozás, agyagozás rejtelmeivel ismerkedtünk. Szép kis köcsögök, virágágtartó cserépedények készültek a forgó korong segítségével, amit ki is festettek a gyerekek.

A száradás, égetés hosszú időt vesz igénybe: egy hónap múlva lehet majd értük menni. Utána gyalogtúra következett az erdőben Vigántpetendig és vissza az erdei iskola sétaútján.

A vacsorát követően nagy izgalommal vártuk a vadászt. Miután kiosztotta a távcsöveket, a szürkületben elindultunk a vadlesek felé. Öt megfigyelőállást foglaltunk el, ahonnan láthattunk a tisztásra érkező, élelmet kereső vadakat.

És meg is jöttek: kicsivel távolabb egy egész szarvascsordát fedeztünk fel, majd vaddisznót, rókát, nyulat is láthattunk. Közben megszámoltuk, hányféle madár adott esti, éjszakai koncertet. Csak akkor indultunk vissza a táborhelyünkre, amikor egészen besötétedett. Sokáig nem maradtak fenn a gyerekek, a mozgalmas nap után hamar elcsendesedtek a szobák.

További fotók, képgaléria

Kenyérsütés, tésztafonás – videó

Sétaút az erdőben – videó