Részt vettünk A Világ Legnagyobb Tanóráján

A Világ Legnagyobb Tanórája az első nemzetközi oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek megismerhetik az ENSZ által 2030-ig kihirdetett fenntartható fejlődést szolgáló 17 globális célt.

Az idén szeptember 30. és október 4. között megrendezett témahét kiemelt kérdésköre a biodiverzitás, az élővilág sokszínűsége volt. Iskolánk felső tagozatának három évfolyama, mintegy 120 tanuló osztályfőnöki, magyar és természetismeret óra keretében dolgozták fel a programot, Borszukné Kropf Ilona  segítségével és szervezésében.

A 2019. évi Világ Legnagyobb Tanórájához kapcsolódva meghirdettek egy, az Állatok Világnapjához kapcsolódó flashmobot (villámcsődületet) is.

Néhány tanulóval már az első órákban megkezdődtek az előkészületek, szinte titokban. A sportpályára felkerült egy hatalmas lábnyom, felette színes krétákkal felírva: ÁLLJ KI AZ ÁLLATOKÉRT!

Majd következett az ötödik óra, amikor mindenki meglepetésére a negyediktől nyolcadik osztályig teljes létszámban levonultak a diákok tanáraik vezetésével a sportpályára, és kezdetét vette a flashmob, azaz villámcsődület.

A tanulók körbeálltak a hatalmas lábnyomon, ami az emberek környezetvédelmi hatását jelképezte, és az Alma együttes Khumba Dal című számára együtt táncoltak.

Majd amilyen hirtelen kezdődött, véget is ért a környezet és az állatok védelmére létrejött villámcsődület, és folytatódtak a tanórák.

További fotók, képgaléria