Október első heteiben folytatódott az ökoiskolai cím megszerzéséhez szükséges pályázat előkészítése. Ennek során intézményünk mindkét épületében végrehajtottuk a hónap elején szokásos szemétszedést az alsó- és felsőtagozatban egyaránt. A 7.a tanulói osztályfőnökük, Bizonyné Balogh Klára vezetésével a Berhidai úti épületünk előtti parkba virágokat ültettek. A növények beszerzésében a diákönkormányzat volt segítségükre,...
Az énekelt zenei kultúra ünnepe hangszer-kísérettel és szólókkal színesítve
A Napfény Női Kar zenei világnapi koncertet rendezett október 13-án a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtárban. Iskolánk pedagógusai közül kórustag Jurácsikné Vékony Anna és Megyesi Pálné. Az énekkart Kutenicsné Izer Viktória vezényelte. A rendezvényre meghívták a Szent László Kórust és iskolánk énekkarát is. Gitáron Koronczai István, zongorán Endl László, Szöllősi...
Sikeres volt az idei mezei futóverseny, jó eredményeket értek el tanulóink
Október 12-én tartottuk meg Peytu mezején az idei diákolimpia-sorozat keretei között a mezei futóversenyt a Megyei Diáksport Szövetség várpalotai szervezetének és iskolánk testnevelő tanárainak: Bizony Istvánnénak és Járási Adriennek a koordinálásában. A verseny lebonyolításában segítő munkát végeztek Ácsné Sebestyén Éva és Ácsné Kerekes Gabriella pedagógusaink. Nekik és a testnevelő tanárainknak...
A faültetési munkálatok újabb állomása
A tervezettek szerint haladnak a faültetési kezdeményezésünk előkészületeinek munkálatai. Október 15-én reggel megérkezett a Berhidai úti udvarunkra Tóth Attila, az 1.a osztályos tanulónk, Tóth Kristóf apukája. Egy 8 tonnás markoló géppel elvégezte a fák helyének kialakítását az előre kijelölt helyeken. A 10 darab 80x80-80 cm-es gödör kiásása után tovább ment...
Készülünk a faültetésre, kijelöltük a helyüket udvarainkon
Évek óta elkötelezetten törekszünk az iskolánkban a környezetvédelmi nevelésre. Szeretnénk, ha körülöttünk minél több éltető fa tisztítaná a levegőt, árnyékolná udvarainkat, sportpályáinkat, játszótereinket. Elhatároztuk az őszi faültetést, és örömünkre Pétfürdő önkormányzata is mellénk állt a kezdeményezésben: jelentős pénzösszeget szavazott meg 16 fa megvásárlására. A faültetés segítésére a szülőkhöz fordultunk. Felhívásunkra...
Ökoiskola-programok a 2021/22-es tanévben
Őszi időszak: Papírgyűjtés (DÖK)Szemétszedés (több alkalommal)Madáretető készítő verseny meghirdetése, díjazásNejlonzacskó installáció (Nejlonzacskók újrahasznosításával tereptárgy kialakítása az udvaron)Iskola dekorálása már nem használt színes esernyőkkelFaültetés – osztályonkéntVilág legnagyobb tanórája (október 4-8.) – téma: Fellépés az éghajlatváltozás ellen Téli időszak: Madáretetők kihelyezése, madarak gondozásaMadárhangra készített installációk készítése (névadó héten kihelyezés egy teremben)Szemétszedés (több...
Állatbarát, Energiatudatos és Ökoiskola
A fenntarthatóságra nevelés az egész életre kiterjedő folyamat a korai gyermekkortól egészen a felsőoktatásig és a felnőttképzésig, túlmutatva a formális oktatás keretein. Mégis, mivel az értékek, életstílusok és attitűdök már nagyon fiatal korban kialakulnak, ezért a köznevelés szerepe különösen fontos mindenki számára. Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A...
Ültessünk fákat az iskolánk épületei körül!
Évek óta elkötelezetten törekszünk az iskolánkban a környezetvédelmi nevelésre. A tanórákon nyújtott lehetőségek mellett számos versenyen, akción vettünk már részt. Most jött el az idő arra, hogy az eddig elért eredmények -Örökös boldog iskola, Egészségfejlesztő modelliskola, Regisztrál tehetségpont - mellett megcélozzuk az ökoiskola címet. A Pályázat benyújtásához több olyan kampányt,...
Mozgalmas volt október első hete az iskolánkban
Bővelkedett iskolai eseményekben, programokban az októberi első hét alsó és felső tagozatban egyaránt. Országos pályaorientációs mérést végeztünk a nyolcadik évfolyamon, szülői értekezleteket és iskolahívogató foglalkozást tartottunk. Megemlékeztünk az aradi vértanúkról, és tűzriadót is gyakoroltunk a Berhidai úton és a Hősök terén lévő épületeinkben. Iskolánk 4. és 5. osztályos diákjai Kertész...
Színesítsük az őszt tarka esernyőkkel!
"Itt van az ősz, itt van ujra,S szép, mint mindig, énnekem.Tudja isten, hogy mi okbólSzeretem? de szeretem." (Petőfi Sándor) Kedves Gyerekek, Kedves Szülők! Legyen szép az ősz iskolánkban is! Idei tanévben egyi fő célkitűzésünk az Ökoiskola cím elnyerése. Ezért az idei évi dekorációt is ennek jegyében készítjük. Szeretnénk begyűjteni olyan...
Az aradi vértanúkra emlékeztünk
A hagyományainkhoz híven, október 6-án megemlékeztünk az 1848/49. forradalom és szabadságharc vértanú-halált halt vezetőiről, ezúttal az iskolarádión keresztül. A műsort Bihari Nóra, Fehér Balázs, Halasi Loretta, Krebsz Kevin 6.a és Ács Barnabás, Fenyő Odett, Keskeny Csongor, Radovits Botond, Varga Darina 6.b osztályos tanulók adták elő osztályfőnökeik: Ácsné Kerekes Gabriella és...
Ugye, jövőre hozzánk jössz tanulni?
Iskolahívogató foglalkozást tartottunk a leendő első osztályosoknak Október 4-én délután négykor már véget ért a tanítás, napközis foglalkozás, mégis vidám gyerekzsivajtól volt hangos az iskola a Hősök terén. Azokat a kicsiket és szüleiket hívtuk ismerkedő rendezvényre, akik várhatóan jövőre megkezdik általános iskolai tanulmányaikat. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény 45. §...