Március 23-án került megrendezésre iskolahívogató foglalkozásunk, amelynek témája az öko szemlélet kialakítása volt. A program játékos, vidám és mozgásos formában vezette be a gyerekeket a környezettudatosság világába. Külön figyelmet kapott a hulladékok helyes válogatása, amelyet interaktív feladatokon keresztül gyakorolhattak a leendő elsősök, akik megismerkedtek az újrahasznosítás jelentőségével is. A foglalkozás...
Indul a „Millió Lépés” tavaszi fordulója!
Március 23-án indul a Millió Lépés az Iskoládért tavaszi fordulója. Kérjük, részvételükkel támogassák Intézményünket!
Kertészkedés iskolánkban
Az előző tanévben az iskola udvara két magasággyal gazdagodott, melybe Tóth Attila, iskolánk tanulójának, Orsikának az édesapja hozott csodás, termékeny földet. Köszönjük Kovács Gergőnek, iskolánk karbantartójának a munkáját is, hiszen ő lapátolta tele az ágyásokat földdel. Szülői felajánlásként kaptunk még földet, trágyát, ültetőpoharakat, magokat, facsemetéket, így a 3.a osztály lelkesen...
Nagyszerű sikerek természetvédelmi projektversenyen
A „Csodálatos emlősvilág” című projektversenyen Nagy Zétény István és Osztotics Annabella csapata a 3-4. osztályos korcsoportban 4. helyezést ért el. A „Szeresd a Földet! Fókuszban a víz” című országos természetismereti projektversenyen pedig Leiner Dorina és Magyari Barnabás csapata ért el 2. helyezést a 3-4. osztályosok között.
Felelős gazdik leszünk!
A negyedik évfolyam öko szakkörös tanulói november 13-án ellátogattak Várpalotára a Kastélydomb Állatorvosi Rendelőbe, ahol Dr. Török Tamás állatorvos érdekes és hasznos előadástát hallgatták meg. A doktor úr bemutatta, hogyan zajlik egy vizsgálat, és milyen eszközöket használnak a hétköznapi munkájuk során. Az állatorvos beszélt a felelős állattartásról is, kiemelve, hogy...
Üzemlátogatás a Molnár Mária Szociális Szövetkezetnél
2025. november 4-én a 4.b osztály üzemlátogatáson járt a Molnár Mária Szociális Szövetkezetnél.Busszal utaztunk be Várpalotára, ahol már várt minket a helyi Szövetkezet 2 lelkes tagja, akikvégigkalauzoltak minket a gyártó egységek között. Itt lépésről lépésre megnézhettük, hogyan lesz az üzemben a gyümölcsből, zöldségből kamrába való termék.A benti hatalmas hűtőkamrák, tisztítógépek,...
Szemétszedéssel indítottak őszi szünet után az 5.a tanulói
Iskolánk kiemelt feladatának tekinti a gyerekek környezeti nevelését, a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozását. Ökoiskola lévén rendszeresen összegyűjtjük épületeink udvarán az eldobált szemetet. Így tett most az 5.a osztály is, osztályfőnökük (Völgyi Gábor) vezetésével. A megmozdulás előtt beszélgettek arról, hogy sokkal jobb tiszta környezetben tanulni, játszani, és nem elhanyagolható szempont, hogy a...
Családi délután az 1.b osztályban
Október 20-án egy családi délutánt szerveztem az osztályomba járó gyerekeknek, szüleiknek, testvéreiknek.A kézműves foglalkozást az ősz jegyében terveztem meg. Termésekből (makk, gesztenye, csipkebogyó, dió, tök) egyéb barkácseszközökkel figurákat, nyakláncokat, karkötőket készítettek szülők és gyerekek együtt. Nagy sikert aratott a tökfaragás! Mikor végeztünk, gyümölcsteát ittunk, gyümölcsöket (alma, körte, szőlő), apró süteményeket...
Látogatás egy farmon
A 3.a osztály egy berhidai farmon járt. Az élménydús napról osztályfőnökük, Sandáné Szabó Bernadett így számolt be:„Remekül éreztük magunkat Héninger Vivien mamájánál Berhidán, ahol kipróbálhatták a gyerekek a kukoricafosztást, a morzsolást. Megismerték a szemes takarmányokat, amivel maguk etették meg a baromfiudvar lakóit, és jó sok zöldet téptek a malackáknak is....
Millió Lépés Program
Újra indul a Millió Lépés Program, mely 2025. szeptember 7-től december 7-ig tart majd, és akár 1 millió forintot is nyerhet vele iskolánk! Csatlakozz Te is a programhoz! További információ és részletek: https://milliolepes.hu/infor.../informaciok-iskolak-szamara
MosolyTáska
Idén negyedik alkalommal gyűjtöttük a használt, de jó állapotú iskolatáskákat, hogy ezeket a rászoruló kisdiákok részére eljuttatva mosolyt csaljunk az arcukra. Köszönjük, hogy csatlakoztatok a SegítsVelem MosolyTáska akcióhoz, ezzel egy kis örömet szerezve néhány gyermeknek!
