Kertészkedés iskolánkban

Az előző tanévben az iskola udvara két magasággyal gazdagodott, melybe Tóth Attila, iskolánk tanulójának, Orsikának az édesapja hozott csodás, termékeny földet. Köszönjük Kovács Gergőnek, iskolánk karbantartójának a munkáját is, hiszen ő lapátolta tele az ágyásokat földdel. Szülői felajánlásként kaptunk még földet, trágyát, ültetőpoharakat, magokat, facsemetéket, így a 3.a osztály lelkesen vetette bele magát a munkába Sandáné Szabó Bernadett irányítása alatt. Nyárra került néhány szem málna, eper és mentalevél, amit szeretettel csipkednek rágógumi helyett a gyerekek. 🙂

Idén a 2.b osztály is csatlakozott hozzánk Zsazsa néni vezetésével. Közös munkánk eredményeként a menta mellett várja már a saláta, a hagyma, a retek és a snidling is, hogy megkóstoljuk őket, mint szorgos kezünk munkáját. A poharakban szépen növekszik a paradicsom, amit ki is ültetünk a nyári napközisek örömére, és haza is vihetnek belőle a gyerekek. S persze még bővülget a kis gazdaságunk a továbbiakban is.


Munkánkkal nem csak a magokat vetettük el, hanem a gyerekekben is elültettük a természet tiszteletét. Jobban odafigyelünk a katicákra, akik majd védik a termést a kártevők ellen. Nem fujjogunk a földigiliszta láttán, mert megtanultuk, hogy munkálkodásával szellőzteti, lazítja a talajt a növények gyökerei körül, és hogy a bodobács segít tisztán tartani a portánkat… A madarakra is gondoltunk, már a földben várakoznak a napraforgómagok, hogy kis barátaink is csemegére leljenek a kertben.
S minél több szorgos kéz kapcsolódik be munkánkba, annál inkább vigyázzák majd a kis kertet, hiszen a saját munkáját mindenki igyekszik megőrizni.


Sandáné Szabó Bernadett