Iskolánk 2020 szeptemberében vezette be mindkét első osztályban az angol nyelv oktatását. Erről itt lehet olvasni. A gyerekek minden évben hamar megkedvelik a játékos nyelvtanulást, és néhány hónap elteltével már számos angol nyelvi kifejezést használni tudnak. Oláh Viktória angol tanár vezetésével évről évre kis dalokban foglalják össze mindazt, amit...
Diákunk a Petőfi versmondó versenyen Bécsben
Idén is megrendezte az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) a hagyományos szavalóversenyét Bécsben, amelyre Magyarországról is várták a gyermekek jelentkezését. A Petőfi emlékév alkalmából a versenyzők Petőfi Sándor verseivel tudtak nevezni. Iskolánkat Hegedüs Dorottya 5.a osztályos tanuló képviselte április 15-én, aki Császár Zsuzsanna pedagógus, könyvtáros segítségével jutott el a versenyre többedmagával. Ott a költő...
Iskolarádió 2023.04.14.: zenei kívánságok
A tavaszi szünet után április 14-én jelentkezett először az iskolarádió, mégpedig zenei kívánságokkal. Ismét sok levelet, kívánságot kaptak, ami alapján lejátszották azt a három dalt, amelyre legtöbb szavazat érkezett. Elsőként egy csaknem húsz éves szám szólt, Zámbó Jimmy: Még nem veszíthetek című dala. Bár a legtöbb szavazatot nem ez a...
Gerillakampány a költészet napja alkalmából
Szokatlan módot választott iskolánk idén a magyar költészet napjának megünneplésére. A gerillakampány tagjai a Kreatív Irodalmi Tehetségműhely tagjai voltak: Gombos Gabriella Lilla, Simák Larina (8.a), Csiga Boglárka, Fülöp Gréta Dorina (8.b). Az ötletet a tehetségműhely vezetője, intézményünk magyar nyelv és irodalom szakos tanára, Völgyi Gábor dolgozta ki. Iskolánk Berhidai úti...
Munkával kezdték a tavaszi szünetet pedagógusaink
Tanítás nélküli munkanapon, előre tervezetten, április 5-én nevelési értekezleten vettek részt pedagógusaink. Azért ültek iskolapadba tavaszi szünetük első napján, hogy részt vegyenek Antalka Zsoltné, vezető szaktanácsadó, a várpalotai Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatójának előadásán. A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ szakembere elméleti hátteret, gyakorlati tanácsokat...
Ismét ECDL vizsgát tettek nyolcadikosaink
Prezentáció és Számítógépes alapismeretek témakörökből vizsgáztak a nyolcadik évfolyam tanulói április 3-án a Székesfehérvári SZC I. István Technikum ECDL vizsgaközpontjában. Ez egy újabb állomás volt nekik az Európai Számítógép-használati Jogosítvány megszerzéséhez. Németh Abigél, Balogh Ádám, Deák Lili Szidónia, Fülöp Gréta, Patai Dominik, Simák Larina, Terbócs Patrik, Deák Zsombor Zsolt, Dócs Zoltán Ádám,...
Te is tegyél érte: Millió lépés az iskoládért!
Kattints a képre a részletekért!
Mókás fűfejeket készítettek a 2.b osztályosok
Azért, hogy ne csak az iskola környéke zöldelljen, hanem az osztályuk is, március második felében fűfejeket készítettek a 2.b-sek osztályfőnökükkel, Vaczula Róbertné Adri nénivel. Az olvasás óra egyik olvasmánya adta az ötletet az elkészítéséhez. A hozzávalókat a gyerekek szülei biztosították. Minden nap másik tanuló gondoskodott arról, hogy ne száradjanak ki...
Tündérkertet hoztak létre a 3.b osztályban
A tavasz beköszöntött a 3.b osztályba is. A gyerekek kitalálták, hogy tündérkertet építenek. Oláh Zoé hozott otthonról apró figurákat. Az iskolatársai ötleteit - Reichardné Réz Zsuzsanna, Zsazsa nénivel, osztályfőnökükkel együtt - egybevetve készült el a mini tündérkert, ami sokáig díszíteni fogja termüket. További fotók, képgaléria
Sikeres volt a húsvéti vásárunk
Április 4-én húsvéti vásárt hirdettünk iskolánk főépületében azokból az ajándékokból, amelyek felajánlásként érkeztek felhívásunkra. A diákönkormányzat vállalta, hogy árusítja azokat, annak tudatában, hogy a bevételt teljes egészében a diáktársaik jutalmazására használhatják majd fel. Nagyon sok kisebb-nagyobb értékű ajándéktárgy érkezett a tanulóktól, szülőktől, pedagógusoktól, köszönet érte. Ezeket kategorizáltuk, beáraztuk 100-tól 1000...
Nyusziváró angol teadélutánt tartottunk
A beiratkozás előtti utolsó iskolahívogató foglalkozást tartottuk április 3-án iskolánk Hősök terei épületében. Ezúttal a leendő első osztályosok az angol nyelvvel ismerkedtek Oláh Viktória tanárnő vezetésével. A tea és a sütemények tálalásában segítettek a tanító nénik: Kujberné Bankó Beatrix és Somogyi Veronika, valamint Cseresznyés Zsuzsanna intézményvezető-helyettes is. Miközben a gyerekek...