Részt veszünk az Arany János magyarversenyen

Ebben a tanévben is meghirdették az 5-6-7-8. évfolyamostanulók részére az Arany János magyarversenyt. A három fordulós, országos, egyéni tesztverseny iskolai válogatóval kezdődött, melyet november 20-án rendeztünk intézményünkben, Völgyi Gábor tanár szervezésében.

Részt vevő diákjaink voltak: Börczi Barnabás, Németh Nóra, Simák Larina (6.a), Huják Eszter, Márton Hédi, Steigler Vanda (7a), Kedves Dorina, Pók Patrik (7b), Bécs Gergő, Czika Bertalan, Goda Doroti, Szendi Léna, Sarusi-Kiss Balázs (8a), Bránya Boglárka, Nikolausz Barnabás, Simándi Emma, Viniczai Adél (8b).

Eredményeik alapján dől el, kiket nevezünk a következő fordulóba, amely már az iskolai döntő lesz. Az egyéni feladatlapokat január 22-ig kell megoldani és postázni a szervezőknek. Az országos döntőre március 27-én kerül sor Budapesten, ahova a legjobbak kapnak meghívást, vagy – ha tart még a járvány – az online forduló alapján hirdetnek eredményt.

Önzetlen felajánlás iskolánk tanítóinak

Kisebb meglepetés érte intézményünk Hősök terei épületének dolgozóit. Ebben a nehéz helyzetben, amikor a járványügyi megkötések szigorú körülményei között kell helytállni, minden segítség, felajánlás jól esik. Egyik első osztályosunk szüleinek vállalkozása meglepetés ebédet küldött, hogy így támogassák a tanító néniket munkájukban. Ők köszönetünket fejezik ki a Kukta Taxi ételkiszállítónak a kedveskedésükért.

Levélgyűjtés, parktakarítás

Az ősz derekán járunk, amikor a fák levelei intenzíven hullanak, napról napra belepve a talajt, eltakarva a földet. Iskolánk környezetét folyamatosan takarítjuk, és a tanulók segítségével zsákokba gyűjtjük a leveleket.

A zsákokat az iskola előtti szelektív hulladékgyűjtők mellé hordjuk tanulóink segítségével, hogy aztán a település őszi takarításakor elvigyék a többi park leveleivel együtt.

Ismerkedés az ősz színeivel, hangulatával

Iskolánk 4. és 5. évfolyamos tanulói Ácsné Kerekes Gabriella és Keskeny Miklósné osztályfőnökök vezetésével, kihasználva az időjárás lehetőségeit, a Berhidai úti épületünk ligetes részét, sok időt töltenek a szabadban.

Amellett, hogy segítenek a lehullott levelek összegyűjtésében, a környezetismeret, természettudomány és rajz órák tematikájához kapcsolódva tanulmányozzák az őszi időszakban jellemző változásokat, színeket, formákat.