Története

Rövid iskolatörténet

1921-ben az úgynevezett tanyai iskolában kezdődött el a tanítás Péten, majd az 1932-ben felépült vegyipari gyár – a Péti Nitrogénművek – dolgozóinak gyermekei a gyártelepi iskolában tanultak. Az oktatás a folyamatos létszámnövekedés miatt több éven keresztül szétszórtan, több épületben folyt, majd 1967-ben megépült a Központi Iskola.

1985-ben közel 1000 fő volt az iskola létszáma, amely azóta folyamatosan csökken. 1997. Március 15-én a pétfürdői Általános Iskola – tisztelegve korábbi igazgatója előtt, aki több évtizeden keresztül vezette az intézményt – felvette a Horváth István Általános Iskola nevet.

Szakmai tevékenység:

Az iskolában több éven keresztül tudásszint szerint szervezett tanulócsoportokban (matematika, magyar, idegen nyelv) eredményesen folyt a munka. Erre alapozva az 1996/97-es tanévben emelt szintű tanulócsoportok indultak matematika-számítástechnika és angol nyelv tantárgyakból az 5. évfolyamon. A tehetséggondozást szolgálják működő szakköreink: a számítástechnika, az internetes, nyelvművelő, rajz, angol és a tömegsport szakkörök. A rászoruló gyerekek fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt. Délutánonként 5 napközis csoport működik. A tanulóknak lehetősége van erdei iskolában részt venni. Nyáron napközis tábort szervez az iskola, az érdeklődők pedig nyári szabadidejüket a Diáksport Egyesület által szervezett vándortáborozáson tölthetik.

Infrastruktúra, tárgyi feltételek:

Az 1967-ben felépült modern, kétszintes épületben 10 osztályterem, 8 szaktanterem, egy tornaterem és egy 8300 kötetet számláló iskolai könyvtár található. Az iskola két egymástól kissé távol eső épületben működik. A főépület Pétfürdő központjában található, ahova a 4-8. évfolyamon tanuló gyerekek járnak. Az alsó tagozatosok egy kisebb épületben tanulnak a Hősök terén, ahol 8 tanterem, 1 logopédiai foglalkoztató, fejlesztő terem és 1 tornaszoba áll a tanulók rendelkezésére. A szaktantermek és a számítástechnika terem  jól felszereltek, az internet mindkét épület helyiségeiben elérhető. A pedagógusok felkészülését modern audiovizuális és informatikai eszközök segítik. A tanulók a 8300 kötetből álló iskolai könyvtárban bővíthetik tudásukat, ismereteiket. Két tornaterem, udvari sportpályák biztosítják a gyerekek testi fejlődését, egészséges életmódjának kialakulását.

Eredmények, kapcsolatok:

A területi, megyei tanulmányi versenyeken mindig számos helyezést érnek el tanulóink. Minden évben iskolai mesemondó, versmondó, daléneklési vetélkedőkön mérhetik össze tudásukat a gyerekek. Már hagyománynak mondható a környék iskoláit is megmozgató matematika verseny. Évről évre a nálunk rendezett foci kupán dől el a vándorserleg sorsa. A gyermeknap megszervezése kiváló alkalmat nyújt a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda, a Közösségi Ház, a Pétfürdői Diáksport Egyesület és az iskola közötti szorosabb együttműködésre. A 2001. októberében megalakult TEMA (Kistérségi Együttműködési Program) tagjaként Várpalota és környéke szoros kapcsolatot alakított ki szlovén, olasz, osztrák térségek városaival. E programba kapcsolódott be iskolánk, amely segítségével megismerhettük a környező országok kultúráját, a pedagógusok megismerkedhettek más oktatási rendszerekkel, módszerekkel, s diákjaink levelezésbe kezdtek mindhárom ország tanulóival, s részt vehettek hazai és külföldi táborozásokon.


Nikolausz Marcell biológus, búvárfotográfus, Kriza Kálmán gépészmérnök, feltaláló, Tokaji Zoltán operatőr, Enyingi László, taekwon-do Európa-bajnoki III. helyezett, Eiserle Judit futóbajnok, atlétikaedző, dr. Fuisz Tibor, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa, Pasitka Hermann, grafikus, animátor (Macskafogó 2.), dr. Ruzsányi Tamás, villamosmérnök, feltaláló, Kriza Ildikó akadémikus, néprajz-kutató


Mészáros András, többszörös első helyezett nemzetközi természetfotós, dr. Csépe Valéria, pszichológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese, dr. Szíj Enikő, egyetemi docens, a Magyar-Finn Társaság elnöke, Aradi Mária, a Magyar Nemzeti Balett művészeti vezetője, Urmai Gábor, színész (Zimmer Feri), Madarász Zsolt, a Magyar Rádió vezető bemondója, Leiner Péter, többszörös junior gyorsíró világbajnok, Kovács Előd, a Pannon Egyetem mérnök tanára, tankönyvíró, M. Nagy József, faszobrász, Urmai László grafikus

Volt igazgatóink:

1946-1972: Horváth István
1973-1976: Utasi Istvánné
1977-1991: Törzsök Károly
1992-2013: Hepp József

Az iskola jelenlegi vezetése:

Igazgató: Kőmives Judit 2013-tól
Igazgatóhelyettes: Oláh Viktória, Somogyi Veronika