Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára olvasópályázatot hirdetett Kalapos Éva: D.A.C. sorozatának első része (D.A.C. - Egy új élet) alapján idén januárban a játszani és olvasni szerető 6-7-8. osztályos gyerekeknek. A játékos irodalmi fejtörő egy fordulóból állt. A feladatlapokat a gyermekkönyvtár honlapjáról tölthették le az érdeklődők, és január 15-ig kellett...
A boldogságórákon is lehet komolyan dolgozni
Iskolánk hatodik évfolyamának matematika óráin képességük szerinti csoportbontásban dolgoznak a tanulók, több más tantárgyhoz hasonlóan. Ennek az oktatási módszernek a célja az, hogy az eltérő motivációval, érdeklődéssel és felkészültséggel rendelkező gyerekek a saját tempójuk szerint, differenciáltan sajátítsák el az előírt követelményeket. Matematika órán a 6. évfolyam tanulóinak egy része Bizonyné...
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. sz. határozata rendelte el a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását. Ennek értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és...
A Berhidai úti tornaterem helyzete és felújításának lehetőségei
Intézményünk Berhidai úti épülete tornatermének falai évek óta vizesednek, penészesednek. Tavaly ősszel tornatermi zárlatot kellett elrendelni az egészségtelen levegő miatt. Azóta a testnevelés órák a szabadban, illetve az ideiglenesen kialakított tornaszobákban zajlanak. A problémát iskolánk vezetése többször jelezte a tulajdonos önkormányzatnak és a fenntartó Veszprémi Tankerületi Központnak. Az elmúlt időszakban...
Megküzdési stratégiák: boldogság óra a 3.a-ban
Iskolánk az elmúlt tanév során mutatott aktív tevékenységéért elnyerte az Örökös boldog iskola megtisztelő címet. A koronavírus-járvány viszont az elmúlt időszakban nem igazán kedvezett a jelenléti oktatásnak: osztályaink váltakozva ugyan, de szinte kivétel nélkül digitális tanrendre kényszerültek egy-két hétig. Ennek ellenére pedagógusaink igyekeztek a Boldogságóra program alapelvei és útmutatása szerint...
Köszönjük, Napsugár Alapítvány!
Iskolánk néhány pedagógusa a település tenni akaró polgáraival együtt 1992-ben alapítványt hozott létre Napsugár Alapítvány a Gyermekekért elnevezéssel. Azóta az alapítvány különböző versenyek, rendezvények támogatásán túl közreműködött az osztálykirándulások, erdei iskolák, nyári táborok finanszírozásában, kifizette a hátrányos helyzetű gyermekek színház-látogatásait, támogatást nyújtott a kiváló tanulmányi eredményt elért, példás szorgalmú és...
Gyertek ide, várunk rátok!
Összeállításunkban mostani első osztályosaink beszélnek az iskoláról és várják a szeptembertől hozzánk járó gyerekeket. https://youtu.be/Qgj3S5SV4j0
Gyertek ide, várunk rátok!
Már csak néhány hét, és sor kerül legféltettebb kincsük, gyermekük iskolai beíratására. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény 45. § (2) bekezdése értelmében a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Ehhez a felelősségteljes lépéshez szeretnénk segítséget nyújtani iskolánk bemutatásával. Milyen lesz az iskola?...
Intézményünk elmúlt félévének számvetése, a jövendő első osztályosok lehetőségei
A Pétfürdői Közösségi Televízió vendége volt Kőmives Judit, iskolánk igazgatója, aki a 2020/21-es tanév első félévének tapasztalatait összegezte. A beszélgetésben szó esett arról is, hogy a péti suliban milyen lehetőségek várják a jövendő első osztályosokat. https://www.youtube.com/watch?v=UnN5ujo4sL4
Gyermekmosoly pályázatot hirdetünk
Képünk illusztráció Keressük Pétfürdő és környéke legbájosabb gyermekmosolyát. Ha sikerült elkapni azt a pillanatot, amikor gyermeke felvillantja legtündéribb mosolyát, nevezzen versenyünkre! Képünk illusztráció Első fotópályázatunkon most kizárólag az idén hat éves gyermekek mosolyaival lehet részt venni. A későbbiekben további korosztályok mosolyait is szeretnénk bemutatni. Nevezni olyan fotóval lehet eredményesen, amelyen...
A Kosárpalánta bajnokság újabb fordulóján járt csapatunk
Február 6-án tartották a Kosárpalánta bajnokság második fordulójának mérkőzéseit Székesfehérváron a Széna téri Sportcsarnokban. A 4. osztály versenyén iskolánk csapata is részt vett. Bár létszámhiányosak voltunk, de a gyerekek nagyon ügyesen játszottak. A zárt körű fordulón mindössze 2 ponttal maradtunk le a dobogóról.
Sikeres volt tanulóink egyik pályázata – Együtt egy jobb internetért
A Biztonságos Internet Nap 2021 – Együtt egy jobb internetért pályázat megmozgatta iskolánk néhány 4.a osztályos tanulójának fantáziáját, és el is küldték alkotásaikat Keskeny Miklósné Tímea néni támogatásával. Ő “Vírus kapitány”, alkotóik, Bálint Liza és Kujber Milán azt írták róla, hogy eltávolítja a vírusokat az internetről és a környezetünkből egyaránt...