Író-olvasó találkozón vettek részt a 4. évfolyamosok – Megalakult az ÖkoBanda

A Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár szervezésében május 26-án iskolánk 4. évfolyamos tanulói író-olvasó találkozón vettek részt Héninger Ildikó és Németh Adrienn osztályfőnökök vezetésével.

A gyerekek Balázsy Panna írónővel találkoztak, aki mesélt munkásságáról, majd bemutatta régebbi könyvsorozatát, melyben gyerekekről ír gyerekeknek, hétköznapi, de izgalmas, tanulságos történeteket 12 kötetben. Szandra és a 3.b, illetve Szandra és a csajok élménydús napjait követhetjük nyomon. Legutóbb megjelent könyve egy újabb 4 kötetes sorozat első része, a környezetvédelemmel foglalkozik és az Ökobanda kalandjait meséli el.

A tanulók interaktív foglalkozás keretében ismerhették meg az ÖkoBanda környezetvédelmi sorozat első részét, mely Földindulás címmel jelent meg. A könyv főszereplői városi gyerekek, akik fontosnak tartják a környezet védelmét. Közelebb akarnak kerülni a természethez, ezért két hétig egy kis családi gazdaságban segítenek, hogy megtanuljanak harmóniában élni a természettel.

A találkozó érdekessége volt, hogy nem az írónő olvasott fel részleteket a könyvéből, hanem 4 tanuló vállalta el ezt a feladatot, kezükben tartva az újrahasznosított papírból készült könyvet, amit végül ajándékba meg is kaptak.

Furulyaoktatás indul iskolánkban

Tisztelt Szülők!

Nagy örömmel tájékoztatom Önöket arról, hogy a jövő tanévtől megfelelő számú jelentkező esetén a Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (várpalotai zeneiskola) keretein belül kihelyezett furulyaoktatás indul iskolánkban. A gyerekeknek heti 2×30 perc furulya, 2×45 perc szolfézs órán kell részt venni. Félévkor, év végén bizonyítványt kapnak a résztvevők. A félévi  tandíj idén 5600 Ft volt. Kérem, amennyiben szeretné gyermekét beíratni a zeneiskolába, jelezze szándékát 2022. 06. 01-ig gyermeke osztályfőnökénél.

2022.05.26.                                                                              

Kőmives Judit sk.

intézményvezető

A feladatmegoldó versenyek eredményei

A tanév elején 3 fordulós feladatmegoldó versenyt hirdettünk a 3. évfolyam számára magyarból és matematikából. A feladatokat Kujberné Bankó Beatrix és Somogyi Veronika állította össze és értékelte.

Az eredmények a következők lettek: magyar, 1. hely: Gerlei Gergő 3.a, 2. hely: Gergő-Varga Áron 3.a, 3. hely: Laczó Miranda 3.b, és Müller Ákos 3.a. Matematika: 1. Gergő-Varga Áron 3.a, 2. Müller Dávid 3.a, Gerlei Gergő 3.a, 3. hely: Víg Vanessza 3.b, Szeivolt Dániel 3.b.

Minden résztvevő emléklapot és csokoládét kapott. A nyertesek ezenkívül oklevelet és íróeszközöket is kaptak.

Az országos kompetenciamérés iskolai adatai

Iskolánkban május 12-től 24-ig tartott az országos kompetenciamérés teljesítése. A kompetenciamérés a tanulók szövegértési képességeit, matematikai, természettudományos és idegen nyelvi tudását mérte fel. A tesztek olyan feladatokból álltak, amelyek elsősorban nem az iskolai tanterv konkrét megvalósulását mérik, hanem a tanulóknak azt a képességét, hogy a tanultakat hogyan tudják alkalmazni valódi problémák, helyzetek megoldásában. A mérésen évenként a 6., 8., és a középiskolák 10. évfolyamos tanulói vesznek részt. Idén először nem papíron, hanem online felületen, számítógép segítségével kellett kitölteni a központi feladatsorokat. Újdonság volt ebben az évben a természettudományos kompetenciamérés is, korábban nem szerepelt ez a terület a felmérendő képességek között.

A 8.a tanulói május 12-én a szövegértés, valamint a matematika feladatsorait töltötték ki, 13-án a természettudomány és angol nyelv került sorra. Május 16-án és 17-én a 8.b következett. Ugyanezeket a méréseket a 6.a tanulói május 18-án és 19-én, majd a 6.b osztályosok május 23-án és 24-én teljesítették. Összesen 86 tanulónk vett részt iskolánkból az országos kompetenciamérésen.

Pétfürdő, 2022. május 24.

Kőmives Judit sk.

intézményvezető

Szerepeltünk Pétfürdő népszavazási évfordulós ünnepségén

Az érvényes és eredményes népszavazás 26. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen iskolánk első és negyedik évfolyamos tanulói is szerepeltek május 19-én a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár színháztermében.

A régi polgármesteri hivatal emléktáblájának megkoszorúzásánál beszédet mondott Miskolczi Ferenc alpolgármester és énekelt a Szent László Kórus. Az ünnepség a színházteremben folytatódott. Horváth Éva polgármester köszöntője után az ünnepi műsorban szerepelt a iskolánkon kívül a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda, a Dance Action SE, az Eszterlánc Mazsorett Együttes, a Muskátli Táncegyüttes, a Kid Rock and Roll.

Az első évfolyam tanulói szeptembertől tanulnak furulyázni a két osztályfőnök, Keskeny Miklósné és Vaczula Róbertné, valamint Kovács Alexa tanítónő vezetésével. Már a jubileumi rendezvénysorozat gáláján bemutatták tudásukat, most pedig az ünnepi műsorban is szerepeltek szüleik és a vendégek nagy elismerésére.

További fotók, képgaléria

Bábszínházban jártak az első és második osztályosok

A Kabóca Bábszínház előadásában az aranyszőrű bárány című bábelőadást nézték meg iskolánk első és második évfolyamos tanulói május 17-én a Lázár Ervin Program keretében, az Agóra Veszprém Kulturális Központban. A gyerekeket az osztályfőnökök, Keskeny Miklósné, Vaczula Róbertné, Somogyvári Róbertné és Reichardné Réz Zsuzsanna kísérték el a Veszprémi Tankerületi Központ által biztosított autóbusszal.

Kormos István jó néhány népmesét versbe írt. Ebből választott hármat a bábszínház: az első egy torkos farkasról, a második egy fondorlatos mackóról, a harmadik pedig a csudamód táncoló, aranyszőrű bárányról szól.

Ami a három mesét összefűzi: a szerző csodálatos verses szövege, valamint Ágoston Béla változatos zenei világa. A három mese háromféle látványvilág.

Báb és díszlettervező: Balla Gábor, Makhult Gabriella, Bérces Katalin volt, a zenét Ágoston Béla szerezte, rendezte Rumi László Blattner Géza díjas rendező. A darabot játszották Berta Csongor, Csörögi Gábor, Miller Patrik, Szívós Réka, Taba Dorottya Lucia.

Ismét kiválóan szerepelt tanítványunk az országos angol nyelvi versenyen

A Titok London Bridge angol nyelvi három fordulós egyéni tesztverseny május 14-én rendezett országos döntőjében a több mint száz 8. évfolyamos tanuló között Pók Patrik, iskolánk 8.b osztályos tanulója a 4. helyezést érte el. Felkészítő tanára osztályfőnöke, Oláh Viktória volt, aki el is kísérte a versenyre.

A döntőt 10 órától 13 óráig rendezték Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campus Déli Épületében, ezúttal ismét jelenléti részvétellel. Az előző verseny, ahol Patrik szintén kiváló eredményt, harmadik helyet ért el, a koronavírus-járvány miatt online módon zajlott. A versenyfeladatok megíratása után a helyszínen értékelték az eredményeket, a győzteseket könyvjutalomban részesítették.

Az országos megmérettetésen mindösszesen 3 hibával Patrik 4. helyezett lett, folytatva ezzel a több éves hagyományt, mellyel iskolánk hírnevét öregbítette a Titok London Bridge angol nyelvi egyéni tesztversenyen.