Iskolarádió 2023. 02.01.: Buli van a suliban!

Az elmúlt időszak iskolai eseményeivel, időszerű tájékoztatóival és egy több mint tíz évvel ezelőtt készült szóló meglepetés számmal jelentkezett az iskolarádió február elsején.

Szó volt a a Boldogságóra programban elért országos első helyről, amelyet a 6.a osztály karácsonyi adománygyűjtő akciója érdemelt ki, az első félév zárásáról és a Javíts egy jegyet! mozgalomról, a kultúra-napi megemlékezésről, a nyolcadikosok központi felvételijéről és iskolánk ECDL vizsgázóiról is. Megemlékeztek többek között Igazságos Mátyás királlyá választásának évfordulójáról, a farsang időszakáról és a névnaposokról is. Néhány vicc után a közelgő Valentin-napról és az ehhez kapcsolódó kívánságműsorról is szó esett, amire várják az üzeneteket, kívánságokat. Végül egy több mint tíz évvel ezelőtt készült számot játszottak le, amit Molnár Márk Valér, iskolánk egykori tanulója írt és zenésített meg iskolatársaival: Buli van a suliban! A teljes adás itt hallgatható meg:

Megújult iskolánk Hősök terei öko-faliújságja

A Hősök terén található épületünkbe érkezőket egy szép, téli hangulatú faliújság köszönti. A 2. a osztályos tanulók Kovács Alexa tanító nénivel készítették el a telet idéző alkotásokat.

Héninger Ildikó tanító, iskolánk ökoprojektjének alsó tagozatos vezetője nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek aktív résztvevői legyenek az épület szépítésének, dekorálásának. A tanulók alkotásai Kalácsai Attiláné (Kriszti néni) pedagógiai asszisztens segítségével kerültek fel az öko-faliújságra.

Iskolarádió 2023. 01. 27.: zenei kívánságok

Az iskolarádió zenei kívánságműsora január 27-én ismét jelentkezett. Az előző két hétben nagyon sok levelet kaptak a gyűjtőládába, közel 100 kívánság, szavazat érkezett, talán az előző két nyertes szám: James Hype, Miggy Dela Rosa – Ferrari és Rick Astley – Never Gonna Give You Up című számának hatására. A szavazatok összesítése után a következő öt dal került az élre: Pink fluffy unicorn dancing on rainbows, Lemon demon modify, Lemon demon – fine, Pogány Induló – Gettó Csirke, Alex Ferrari – Bara Bere.

Továbbra is várják a tanulók leveleit, üzeneteit, szavazatait a bejárattal szemben, a kis asztalon elhelyezett gyűjtőládába. Február 1-én, szerdán pedig ismét friss hírekkel, aktuális információkkal jelentkezik az iskolarádió. Az adás végén a Pink fluffy unicorn, a Pogány induló Gettó csirke című dala és végül a Bara Bere hangzott el.

Pink fluffy unicorn, Pogány induló Gettó csirke, Bara Bere

Ezúttal a Prezentáció témakörből vizsgáztak az ECDL-esek

Az Európai Számítógép-használati Jogosítvány (ECDL) bizonyítványának megszerzéséhez szükséges 4 témakörből ismét kipipálhattak egyet azok a 7. és 8. évfolyamos tanulók, akik sikeres vizsgát tettek legutóbb. Felkészítő tanárukkal, Béni Norberttel január 25-én Prezentáció modulból ment a megmérettetésre tucatnyi hetedikes és nyolcadikos a Székesfehérvári SZC I. István Technikum ECDL vizsgaközpontjába.  Közülük Bihari Nóra, Bognár Csenge, Dömötör Ákos, Tóth Dávid, Kasza Barnabás, Patai Dominik, Terbócs Patrik, Tóth Konrád és Tulok-Holecz Benedek vette sikerrel az akadályokat.

Utazószínház és megemlékezés a magyar kultúra napjához kapcsolódva

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is megemlékeztünk a magyar kultúra napjáról, amit január 22-én ünneplünk annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Ebből az alkalomból a Hősök terei épületünkben január 20-án a Gulliver Színpad Csudálatos furulyaszó címmel meseelőadást tartott. Békési János vidám darabját az utazószínház két tagja, Gulyás Vivien és Árvai Péter adta elő.

A csudálatos furulyaszó hallatán elszáll az ember minden gondja, baja – mondták el a szereplők az interaktív előadásról, és ezt a gyerekek nagy átéléssel, játékkal, nevetéssel meg is valósították.

További fotók, képgaléria

A Berhidai úti épületünkben negyediktől nyolcadik osztályig január 23-án az iskolarádión keresztül hallgatták meg a tanulók a 6.a osztály összeállítását a magyar kultúra napjáról. A megemlékezést Völgyi Gábor osztályfőnök készítette és tanította be.

A központi középiskolai írásbeli felvételi feladatai és megoldásai

Az Oktatási Hivatal adatai alapján összesen 56 ezer nyolcadikos jelentkezett január 21-én a központi középiskolai felvételire. Iskolánkból is sok nyolcadik évfolyamos tanuló mérettette meg tudását. A magyar nyelv és matematika teszt tíz-tíz feladatból állt, ezek megoldására pedig 45-45 percet kaptak az általános iskolás diákok. Az első visszajelzések szerint a nyolcadikosok magyar nyelv és irodalom feladatsora nem volt nehéz, a matematikára azonban sokan panaszkodtak. A feladatokat és megoldásaikat máris közzétették.

Központi feladatsorok és megoldásaik

Ismét országosan elsők lettünk a Boldogságóra programban

Január 19-én kaptunk a gratuláló hírt, hogy iskolánk kezdeményezése ismét első helyre került a Boldogságóra program decemberi témakörében az ország és a határon túli mintegy 7500 csoport felső tagozatosai között. Korábban már értünk el hasonló sikert a Covid járvány digitális oktatása idején.

Iskolánk 6.a osztályának kezdeményezésére, Völgyi Gábor osztályfőnök vezetésével jótékonysági gyűjtést szerveztünk a Boldogságóra program keretében. Olyan apróságokat, rajzokat, saját készítésű ajándékokat, játékokat és tárgyakat vártak a meghirdetett karácsonyi akció során, amelyekkel meglephetik azokat a gyerekeket, akik valamilyen oknál fogva a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban kénytelenek tölteni a karácsonyi időszakot.

Célunk ezzel a programmal az volt, hogy örömet és meglepetést okozzunk a kis betegeknek. A tiszta, kimosott ajándékokat december 8-án Völgyi Gábor osztályfőnök és Barták Péter intézményvezető-helyettes vitte el, hogy átadhassák a gyerekeknek, az orvosi és ápoló személyzetnek.

Az adományt Léberné Stáhl Katalin, a Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrum osztályvezető főnővére vette át.

Iskolarádió 2023. 01. 18.: események, aktualitások, saját rapdal ősbemutatója

Az elmúlt időszak iskolai eseményeivel, aktuális információival és egy ősbemutatóval jelentkezett január 18-án az iskolarádió. Az adás szerkesztői, az 5.a osztályosok beszámoltak arról, hogy az iskola honlapján és Facebook oldalán is megjelent az új év naptára a pihenő és munkaszüneti napokkal. Ebből kiderül, mitől meddig lesz a tavaszi szünet, melyik napon zárul a tanév, mikor lesz a nyolcadikosok ballagása és a tanévzáró ünnepség. Szó volt a tűzeset miatt nehéz helyzetbe került Majoros család segítségére szervezett jótékonysági rendezvényről, az aktuális évfordulókról, névnaposokról, a félévzárásról és a bizonyítványok közzétételéről a Krétában, elhangzott néhány tréfás történet, vicc is erről.

Végezetül Bognár Zsolt 8.b osztályos tanuló Vagyok aki vagyok című rapdalának ősbemutatója zárta az adást.

Az iskolarádió teljes adása itt hallgatható meg:

Jótékonysági lovagoltatás – segítettünk a bajban

Tűzeset sújtotta Pétfürdőn a Majoros család házát január 3-án. Az első napokban három gyermekkel és a dédimamájukkal kénytelenek voltak rokonoknál, barátoknál meghúzni magunkat. Még felocsúdni sem volt idejük, már sokan felajánlották a segítségüket.

„A házunk melletti garázsban tároltuk nagyfiam motorját. Sajnos egy elektromos zárlat miatt a motor lángra kapott. Fiam próbálta kitolni a garázsból, de sajnos nem mozdult. Engem hívott, hogy segítsek. Ketten sem tudtuk megmozdítani, közben tárcsáztam a 112- t. A tűz rohamosan nőtt a motor körül. Megolvadt a burkolata. Furcsa moraj támadt, így kivonszoltam a nagyfiamat a garázsból. Addigra a környező szerszámok, gépek, garázs-szekrények is lángra kaptak. Ahogy kiértünk, a motor felrobbant! – emlékezett vissza Majoros Andrea a történtekre. – A tűz azonnal felcsapott a falakra is, ahol a szigetelő anyagon keresztül felterjedt a tetőre, menet közben pedig a földszinten lévő kamrába is becsapott. A tető hátsó része is a tűz martalékává vált. Szerencsére a tető alatti szigetelő anyag, valamint a gipszkarton is tűzálló anyagból készült, így a lángok nem jutottak be az épületbe. Köszönjük szépen az időközben kiérkezett tűzoltók munkáját!”

Nagy Viktória, iskolánk tanára, a várpalotai Ko.rona Lovas Sport Egyesület tulajdonosa és vezetője január 14-re, szombatra jótékonysági nyílt napot szervezett a lovardában, melynek minden bevételét a családnak ajánlotta fel. A lovasbemutató és lovaglás mellett a büfé forgalmát is erre a célra használták fel.

A szép időben sokan jöttek el iskolánkból. Az 5.a osztályba járó Majoros Zsófi osztályfőnöke, Oláh Viktória és több osztálytársa is a rendezvény aktív tagja volt. Eljött velük a nyugdíjazása után iskolánkba visszatérő Jurácsikné Vékony Anna is.

Nagy Viktória örömmel számolt be a jótékonysági esemény eredményéről. Összességében mintegy 140 ezer forint gyűlt össze, amit a helyszínen át is adtak a Majoros családnak.

További fotók, képgaléria

Iskolarádió 2023. 01. 13.: zenei kívánságok

Ahogyan az iskolarádió első adásában, december 21-én megígértük, lehetőség volt a gyűjtőládánkban üzemneteket, kívánságokat, szavazatokat elhelyezni. Már az első alkalommal sokan éltek a lehetőséggel:  negyediktől nyolcadik osztályig közel két tucat levél érkezett. Ebből néhányan kellemes karácsonyt és boldog új évet kívántak társaiknak és tanáraiknak. A többiek konkrét dalcímeket írtak nekünk. Egy-egy szavazatot kapott: Blueface – Baby, Endeavor, Dabi, Shoto – Play With Fire, sk8 the infinity – Handclap, Teeth – AnimeMix, Eric Nam – Paradise, Zico – New Thing és a Nem az a lány – Üres szívek. A két legtöbb szavazatot kapott dal esetében holtverseny alakult ki. A 4.b osztálynak küldték többen James Hype, Miggy Dela Rosa – Ferrari című számát, és ugyanennyi szavazatot kapott az 5.b osztály tanulóitól Rick Astley – Never Gonna Give You Up című száma.

Továbbra is várjuk leveleiteket, üzeneteiket, szavazataitokat minden héten csütörtökig a bejárattal szemben, a kis asztalon elhelyezett gyűjtőládába. Jövő szerdán pedig ismét hírekkel, aktualitásokkal jelentkezünk.