Tovább szépítettük iskolai környezetünket

A környezettudatos nevelés jegyében, továbbá a május első hetére tervezett jubileumi hetünk előkészítéseként tudatosan törekszünk iskolánk szépítésére.

Az őszi faültetés, a rendszeres szemétszedés, az évszakonkénti dekoráció készítése, tantermeink, folyosóink dekorálása mellett gondot fordítunk udvaraink tisztítására, fáinak, cserjéinek, bokrainak gondozására is.

Legutóbb, érzékelve az ősz óta tartó rendkívüli szárazságot, osztályaink az ősszel elültetett fáikat locsolták meg. Az elfogadott programtervünkben szereplő havi szemétszedés mellett a diákönkormányzat a Berhidai úti emlékparkunk és udvarunk rendbetételét is vállalta, hogy május első hetére a lehető legszebb környezet várja a résztvevőket.

Kezdeményezésünket a Pétkomm Kft. szintén támogatta zsákok és konténerek biztosításával, az összegyűjtött levelek és gallyak elszállításával. Tanulóink rendkívül ügyesek és szorgalmasak voltak, néhány óra alatt összegyűjtötték a hónapok, évek óta felgyűlt avart és gallyakat.

Ezután a zsákok tartalmát a nagyobb fiúk a konténerbe öntötték, így az udvarunk és emlékparkunk tisztán várja a további csinosítást, tereprendezést és virágosítást.

Vélemény, hozzászólás?