A természetes erdők védelmében

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a köznevelésben 2022. április 25. és 29. közötti napokra hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja, a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között. A Fenntarthatósági Témahét fővédnöke Áder János köztársasági elnök, kiemelt támogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, szervezője a PontVelem Nonprofit Kft. Minden hazai és határon túli nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon vehet részt a Témahéthez kapcsolódó programokon, illetve szervezheti meg az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat. Iskolánk már harmadik alkalommal csatlakozott a fenntarthatósági témahéthez.

Regisztrált iskolák Veszprém megyében

A 6. évfolyamosok például kihelyezett természetismeret órát tartottak a Monostorapáti erdei tanösvényen Ácsné Sebestyén Éva, Ácsné Kerekes Gabriella osztályfőnökök és Bizonyné Balogh Klára tanárnő vezetésével.

Szakember vezetésével interaktív séta közben többek között beszélgettek az erdők védelméről, az erdőben hagyott szemét sorsáról. Közben megismerkedtek az erdei tanösvény érdekességeivel, fafajtáival is. Az Öreg Bükk tanösvény látogatói tizenkét állomáson keresztül, ismertető táblák segítségével tanulmányozhatják a környék növény- és állatvilágát, geológiai adottságait, illetve megismerkedhetnek az erdőgazdálkodással.

A másik program részeként méhészeti előadáson vehettek részt a gyerekek. A méhek szerepéről, fontosságáról és védelméről is szó esett a kóstolóval egybekötött, érdekes előadáson.

Vélemény, hozzászólás?