Az előző évi iskolai beiratkozás előtt a két osztályfőnökkel, Keskeny Miklósné Timi nénivel és Vaczula Róbertné Adrienn nénivel egyeztetve iskolánk furulyaoktatást is hirdetett az ének órák keretében. Szeptemberben az osztályfőnökök begyűjtöttek a furulyák árát és meg is rendelték őket. Az őszi szünetet követően meg is kapta minden első osztályos kisdiák...
Január hava: kerestük a varázsszót a célok eléréséhez
A Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Január témaköre a célok kitűzése és elérése. Iskolánk 3.b osztályában ezért a megvalósítható célok megfogalmazásáról és azok eléréséről beszélgetett Somogyi Veronika osztályfőnök a gyerekekkel. Ráhangolódáskėnt útkereső játékkal indították az órát. Utána felidézték...
Síoktatáson vettünk részt az eplényi síarénában
Az iskola történetében először, január 21-én a 7. évfolyammal Eplénybe mentünk síoktatásra. Bizonyné Balogh Klára tanárnő jelentkezett a SKI43 programra 30 tanuló részvételével. A sikeres regisztrációt követően ingyenes síoktatáson vehettünk részt. Két csoportban zajlott a program. Megtanulták a gyerekek a síbakancs felvétele után a lécen állást, a lépkedést, a dobra...
Idén is megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. A tanulók az iskolarádión keresztül az osztálytermeikben hallgatták meg az 5....
Iskolahívogató feladatok leendő első osztályosoknak
Ebben a tanévben már két alkalommal találkoztunk a leendő első osztályosokkal és szüleikkel, hogy bemutassuk az iskolát és találkozhassanak a gyerekek a tanító nénikkel, akik az osztályfőnökeik lesznek. Mivel a súlyosbodó járványügyi helyzet iskolai előírásai nem teszik lehetővé egyelőre a személyes találkozást, ezért Héninger Ildikó és Németh Adrienn tanító nénik...
Remek madáretetők készültek felhívásunkra
Hamarosan kihirdetjük az eredményt és átadjuk a jutalmakat A Berhidai úti épületünkbe járó 4-8. osztályos tanulók madáretetői Madáretetők készítésére hirdettünk versenyt január elején az alsó és felső tagozatos tanulóink körében. Olyan alkotásokra gondoltunk, amelyek egyszerűen elkészíthetők, és alkalmasak a téli hideg, fagyos időjárásban kiszolgálni a madarakat. A kész madáretetőket január 17-ig,...
Érkeznek a madáretetők – január 17-ig várjuk a pályázatokat
Január elején hirdettünk madáretetők készítésére versenyt az alsó és felső tagozatos tanulóink körében. Olyan alkotásokra gondoltunk, amelyek egyszerűen elkészíthetők, és alkalmasak a téli hideg, fagyos időjárásban kiszolgálni a madarakat. A kész madáretetőket január 17-ig, hétfőig várjuk. Az osztályfőnökök gyűjtik össze a pályázatokat, és a diákönkormányzat segítségével fogjuk értékelni őket. A legötletesebbek...
A biztonság Neked is jár!
Alapvető kiberbiztonsági, azaz a digitális eszközök, telefonok, tabletek, laptopok, számítógépek biztonságos használatához szükséges, a fiataloknak, szülőknek és tanároknak szóló tudásbázis érhető el a Hacktivity Zer0 Day – A biztonság Neked is jár! elnevezésű programon keresztül. Ez arra hivatott, hogy a fiatalokat felkészítse az egyre rohamosabban fejlődő elektronikus eszközök tudatos és...
Újra mehetünk színházba: vár bennünket a Hagymácska
A Lázár Ervin Program keretében szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítják a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét. Idén újra lehetőség van a szolgáltatás igénybevételére a Veszprémi Tankerületi Központ...
Ismét takarítottunk környezetünkben
Az elhatározott céljainknak és a tervezetteknek megfelelően a hónap elején megtartottuk tanulóinkkal az épületeink udvarain a szemétszedést. Sajnos az utóbbi időszak, karácsony és újév, valamint a téli szünet a szokottnál is több szemetet "termelt", pedig kevesebb napot töltöttünk az iskolában és környékén. Különösen a Berhidai úti épületünk körül gyűlt fel...
Készítsünk madáretetőket! Versenyt hirdetünk iskolánkban
Intézményünk aktuális tanévének programtervében hangsúlyozottan szerepel a felkészülés az ökoiskolai pályázat benyújtására. Ennek érdekében sok programot terveztünk és többet már végre is hajtottunk: havi rendszerességgel szemetet szedünk környezetünkben, ősszel papírgyűjtő versenyt szerveztünk, fákat ültettünk, szelektív hulladékgyűjtőket állítottunk be épületeinkben, részt vettünk a világ legnagyobb tanóráján, az ősz természetes színeit idéző...
Az év utolsó napja az iskolában, a diákönkormányzat szervezésében
Tartalmas és mozgalmas napot tartottunk iskolánkban december 21-én. Az év utolsó napját az osztályfőnökeikkel töltötték a tanulók a diákönkormányzat által szervezett teremdíszítés jegyében. A Berhidai úton Bizonyné Balogh Klára tanárnő levelesládája is újra várta az üzeneteket, ezúttal slágerek kívánságlistája formájában. A zenét Farkas Zsolt és Terbócs Patrik szolgáltatta ennek alapján...
