Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program európai uniós társfinanszírozású program, amelyben Magyarország a 2010-től vesz részt. Az előző tanévben 2315 általános iskola 534 000 tanulója részesül támogatásban. A 2020/2021-es tanévben rendelkezésre álló európai uniós forrás összege 1,2 milliárd forint volt, míg a hazai költségvetés a 2021-es költségvetési évre 2,55 milliárd forint forrást...
Az énekelt zenei kultúra ünnepe hangszer-kísérettel és szólókkal színesítve
A Napfény Női Kar zenei világnapi koncertet rendezett október 13-án a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtárban. Iskolánk pedagógusai közül kórustag Jurácsikné Vékony Anna és Megyesi Pálné. Az énekkart Kutenicsné Izer Viktória vezényelte. A rendezvényre meghívták a Szent László Kórust és iskolánk énekkarát is. Gitáron Koronczai István, zongorán Endl László, Szöllősi...
Sikeres volt az idei mezei futóverseny, jó eredményeket értek el tanulóink
Október 12-én tartottuk meg Peytu mezején az idei diákolimpia-sorozat keretei között a mezei futóversenyt a Megyei Diáksport Szövetség várpalotai szervezetének és iskolánk testnevelő tanárainak: Bizony Istvánnénak és Járási Adriennek a koordinálásában. A verseny lebonyolításában segítő munkát végeztek Ácsné Sebestyén Éva és Ácsné Kerekes Gabriella pedagógusaink. Nekik és a testnevelő tanárainknak...
A faültetési munkálatok újabb állomása
A tervezettek szerint haladnak a faültetési kezdeményezésünk előkészületeinek munkálatai. Október 15-én reggel megérkezett a Berhidai úti udvarunkra Tóth Attila, az 1.a osztályos tanulónk, Tóth Kristóf apukája. Egy 8 tonnás markoló géppel elvégezte a fák helyének kialakítását az előre kijelölt helyeken. A 10 darab 80x80-80 cm-es gödör kiásása után tovább ment...
Készülünk a faültetésre, kijelöltük a helyüket udvarainkon
Évek óta elkötelezetten törekszünk az iskolánkban a környezetvédelmi nevelésre. Szeretnénk, ha körülöttünk minél több éltető fa tisztítaná a levegőt, árnyékolná udvarainkat, sportpályáinkat, játszótereinket. Elhatároztuk az őszi faültetést, és örömünkre Pétfürdő önkormányzata is mellénk állt a kezdeményezésben: jelentős pénzösszeget szavazott meg 16 fa megvásárlására. A faültetés segítésére a szülőkhöz fordultunk. Felhívásunkra...
Mozgalmas volt október első hete az iskolánkban
Bővelkedett iskolai eseményekben, programokban az októberi első hét alsó és felső tagozatban egyaránt. Országos pályaorientációs mérést végeztünk a nyolcadik évfolyamon, szülői értekezleteket és iskolahívogató foglalkozást tartottunk. Megemlékeztünk az aradi vértanúkról, és tűzriadót is gyakoroltunk a Berhidai úton és a Hősök terén lévő épületeinkben. Iskolánk 4. és 5. osztályos diákjai Kertész...
Az aradi vértanúkra emlékeztünk
A hagyományainkhoz híven, október 6-án megemlékeztünk az 1848/49. forradalom és szabadságharc vértanú-halált halt vezetőiről, ezúttal az iskolarádión keresztül. A műsort Bihari Nóra, Fehér Balázs, Halasi Loretta, Krebsz Kevin 6.a és Ács Barnabás, Fenyő Odett, Keskeny Csongor, Radovits Botond, Varga Darina 6.b osztályos tanulók adták elő osztályfőnökeik: Ácsné Kerekes Gabriella és...
Ugye, jövőre hozzánk jössz tanulni?
Iskolahívogató foglalkozást tartottunk a leendő első osztályosoknak Október 4-én délután négykor már véget ért a tanítás, napközis foglalkozás, mégis vidám gyerekzsivajtól volt hangos az iskola a Hősök terén. Azokat a kicsiket és szüleiket hívtuk ismerkedő rendezvényre, akik várhatóan jövőre megkezdik általános iskolai tanulmányaikat. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény 45. §...
A Péti TV felvétele a felelős állattartás rendőrségi előadásáról
Bartók Judit rendőr százados vetítéssel illusztrált előadást tartott szeptember 28-án iskolánkban. A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársa a Hősök terén a 3. évfolyam, míg a Berhidai úton a 4. évfolyam tanulóinak tartott könnyen érthető, érdekes előadást a felelős állattartásról. Ő és Kőmives Judit intézményvezető nyilatkozott a Péti Közösségi Televíziónak a témakör fontosságát indokolva....
Idén újra énekelhettünk a zene világnapján
Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet és az ebből következő óvintézkedések nem tették lehetővé az iskola énekkar működését. Az új tanév megkezdésétől azonban ismét gyakorolhatott az énekkar Cseresznyés Zsuzsanna karvezető irányításával. Az első fellépésük október elsején volt az iskolában a zene világnapja alkalmából. Elsőként Csapó Emma 8.b osztályos tanuló...
Hangszert a kézbe! – Látogatás a veszprémi Hangvillában
Iskolánk érdeklődő tanulói, több mint ötvenen, szeptember 30-án délelőtt az elsők között vehettek részt a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térben rendezett Hangszert a kézbe! nagyszabású eseményen. Elsőként a HangSzereljünk, avagy a könnyűzene alaphangszereinek szerepe a zenében című interaktív zenekari bemutatót látták az ANTARES zenekarral. Ezután Játsszunk Zenét! – A zene...
Szép eredmények az alapfokú angol nyelvvizsgán
Az elmúlt hetekben nagy öröm volt számunkra, hogy az előző tanévünk nyolcadikos tanulói közül tizenegyen átvehették az eredményes alapfokú angol nyelvvizsgadíj visszatérítését. Felkészítő tanáruk ezúttal Ácsné Sebestyén Éva volt. A sikeres nyelvvizsgát iskolánk alapítványa, a Napsugár Alapítvány a Gyermekekért támogatja már hosszú évek óta. Köszönjük az anyagi segítséget, és a...
