Több év kihagyás után 2026. április 21-én újra megrendeztük az alsó tagozaton az iskolai daléneklési versenyt, melynek szervezője Vaczula Róbertné volt. Az 1-4. évfolyamból összesen 61 tanuló vett részt rajta, 6 egyéni és 19 csoportos énekessel. Ez az alkalom nemcsak egy verseny volt, hanem egy találkozás, ahol a hagyomány és...
3. helyezés a Titok London Bridge angol tesztversenyen – Anna szép eredménye Budapesten
2026. április 18-án Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campus Déli Épületében rendezték meg az országos Titok London Bridge angol tesztversenyt, ahol 5-8. évfolyamos diákok mérték össze tudásukat angol nyelvből.Iskolánkat Hosszú Anna Lilla, 8.b osztályos tanulónk képviselte, aki évről évre kitűnő eredménnyel jutott döntőbe, ahol aztán több száz tanulóval mérte össze tudását.A...
Harmadik alkalommal nyitottuk meg a Vers utcát
Iskolánk Kreatív Irodalmi Tehetségműhelye kiegészülve a felsős osztályok néhány tanulójával, Völgyi Gábor tanár úr vezetésével ismét megnyitotta a már hagyománnyá vált Vers utcát. Az főépület előtti járdára verseket írtak és a tavaszhoz kapcsolódó rajzokat készítettek a tanulók. Ennek apropója József Attila születésnapja alkalmából tartott magyar költészet napja volt. A magyar...
Hosszú Anna Lilla az országos döntőben
Iskolánk hét tanulója (5-6. és 8. évfolyamon) március 10-én oldotta meg a Titok London Bridge angolnyelvi tesztverseny iskolai fordulóját. Hosszú Anna Lilla 8.b osztályos tanulónk 32 pontból 27ponttal kivívta a jogot, hogy részt vegyen az országos döntőn.A megmérettetésre április 18-án, szombaton 10:00 és 13:00 óra között kerül sor Budapesten, az...
’FUNtastic’ angol versenyeredmény
A Balatonfüredi Református Általános Iskola az idei tanévben 10. alkalommal rendezte meg a ‘FUNtastic’ vármegyei angolversenyt március 26-án. A versenyen két kategóriában (5-6. osztályosok és 7-8. osztályosok) 4 fős csapatok mérték össze tudásukat írásbeli, szóbeli és hallott szövegértés feladatokon keresztül. Iskolánkat az idei megmérettetésen 2 csapat képviselte: 6. évfolyamon Dohar...
Szép eredmények a II. Kiss Lajos Területi Népdaléneklési Versenyen
2026. március 31-én tartották Öskün a II. Kiss Lajos Területi Népdaléneklési Versenyt. 4 tanuló képviselte iskolánkat a színvonalas megmérettetésen, amire 10 népdallal lehetett nevezni: Pók Vivien 5.a, Fodor Lea 5.b, Török Péter 6.a, Deák Béla Krisztián 8.a osztályos tanuló.Török Péter a 3. korcsoportban II. helyezést, Deák Béla Krisztián a 4....
Angol szépkiejtési verseny iskolánkban
Iskolánk hagyományaihoz híven idén is megrendezésre került az angol nyelvű szépkiejtési verseny, amelyen az 5-8. évfolyamos tanulók mérhették össze tudásukat. A versenyen összesen 28 diák vett részt. A megmérettetés során egy 4. évfolyamos tanuló is elindult, aki az 5. évfolyamosok kategóriájábanszerepelt kiváló eredménnyel.Az első részben a begyakorolt szöveget, a második...
Nagyszerű siker az idei népdaléneklési versenyen
2026. március 17-én rendezték a „Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklési minősítő verseny Veszprém vármegyei fordulóját Kiscsőszön, melyen „Péti Bokréták” nevű énekegyüttesünk arany minősítést szerzett. Az együttes tagjai: Farkas Lejla Katalin, Fodor Zoé, Harmati Csillag Lelle, Németh Maja Anna, Nagy Réka és Német Dóra Eszter voltak (felkészítő tanáruk: Cseresznyés Zsuzsanna).Gratulálunk a...
Folytatódnak az angolversenyek
A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ nevében szervezett Veszprém vármegyei angol nyelviversenyt általános iskolák 7-8. évfolyamos tanulói számára, melyen iskolánk 5 tanulója vett résztfebruár elején. Hosszú Anna Lilla, 8.b osztályos tanulónk, kiemelkedő teljesítményt nyújtva, 75pontból 70-et szerezve a harmadik legjobb eredménnyel jutott be a szóbeli döntőbe. A megmérettetésrendkívül szorosnak bizonyult: a...
Kertészkedés iskolánkban
Az előző tanévben az iskola udvara két magasággyal gazdagodott, melybe Tóth Attila, iskolánk tanulójának, Orsikának az édesapja hozott csodás, termékeny földet. Köszönjük Kovács Gergőnek, iskolánk karbantartójának a munkáját is, hiszen ő lapátolta tele az ágyásokat földdel. Szülői felajánlásként kaptunk még földet, trágyát, ültetőpoharakat, magokat, facsemetéket, így a 3.a osztály lelkesen...
Látogatás a várpalotai várban
Március 11-én a 6.a osztály a várpalotai Thury-várba látogatott. A kirándulás apropóját az adta, hogy történelemórán éppen a török hódoltság korát és a három részre szakadt Magyarország időszakát tanulják a diákok, így a tanultakat egy történelmi helyszínen is megismerhették. A várban a várkapitány és a hadnagy úr vezette körbe a...
Nagyszerű sikerek a kistérségi versmondó versenyen
Idén is megrendezték a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtárban a kistérségi versmondó versenyt, amelyen Varga Richárd Patrik (4.b, felkészítő tanára Csupeczné Horváth Réka) a 3-4. osztályos korcsoportban, míg Boncz Lorina (5.b, felkészítő tanára Farkas Zsuzsanna) az 5-6. osztályosok között végzett a dobogó legfelső fokán. Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez!
