A tavalyi sikeren felbuzdulva idén ismét meghirdettük az online szavalóversenyünket, és nem is csalódtunk: nagyon sokan küldték el videójukat felhívásunkra: 5 iskola 60 tanulója mondott verset Veszprémtől Székesfehérvárig. A zsűrinek hosszas munkájába került meghallgatni a felvételeket, de megérte: szebbnél szebb szavalatok hangzottak el a legkülönfélébb témakörökből. Végül a következő sorrend...
Elsősök alkotásai a macis rajzversenyre
A Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár felhívására iskolánk 1.a osztályának tanulói Keskeny Miklósné osztályfőnök irányításával szebbnél szebb macis rajzokat készítettek. Izgalommal várják az eredményhirdetést.
Az angol szépkiejtési versenyünk legjobbjai
Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan idén április 11-én rendeztük meg az angol szépkiejétsi verseny iskolai fordulóját. A versenyt az 5–6. és a 7–8. évfolyamos tanulók számára külön-külön hirdettük meg. Minden évfolyamon legalább 5 tanuló mérettette meg magát. A verseny 2 részből állt: az elsőben egy ismert szöveget kellett felolvasni, míg...
Szép eredménnyel vettek részt tanulóink a biológia verseny megyei fordulójában
Huszonöt résztvevő közül az 5., 6. és 7. helyezést érte el három nyolcadik osztályos tanulónk, Csaplár Erika, Buzdor Martin és Fazekas Levente a XXXII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaversenyen. Veszprém megyéből mindössze a balatonkenesei Pilinszky, a balatonfüredi Eötvös és a veszprémi Szilágyi iskola előzte meg intézményünket. Csaplár Erika és Fazekas Levente...
Papírgyűjtés nemes célok érdekében
Sok egyéb program mellett április 13-án délután az előre meghirdetett papírgyűjtésünkre is sor került. A diákönkormányzat az ökoiskola cím elnyerésének és az ebből adódó kötelezettségeknek megfelelően a szelektív hulladékgyűjtést is szorgalmazva a bevétellel hozzá kívánt járulni a jubileumi programsorozat tanulói elismeréseihez, jutalmazásához. A papír átvétele, elszállítása és a mérlegelés összesítése...
Sikeres volt a húsvéti támogatói vásár
Húsvéti ajándékokból lehetett válogatni iskolánk Berhidai úti főbejárata előtti teraszon április 13-án. Jórészt a tanulók, szülők, pedagógusok saját készítésű meglepetéseiből szervezett kiárusítást a diákönkormányzat. Az ajándékok támogatási értéke 100 forinttól kezdődött, de természetesen ennél értékesebbek közül is válogathattak az érdeklődők, akik ezzel is a jubileumi hetünk tanulói versenyeinek (május 2-6.)...
Idén is megemlékeztünk a magyar költészet napjáról
A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, ugyanis 1905-ben ezen a napon született az egyik leghíresebb költőnk, József Attila. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen...
Gyűlnek a felajánlások a húsvéti vásárra
Korábbi felhívásunknak megfelelően április 13-án (szerdán) 9-től 15 óráig iskolánk Berhidai úti emlékparkját szeretnénk teljesen felújítani. A munkavégzéshez várjuk a szülők segítségét. Iskolánk udvarainak rendezését már korábban megkezdtük. A tanulók is kiveszik részüket a környezet szépítéséből, a tavalyi avar, a lehullott, levágott ágak összegyűjtéséből Ugyanebben az időben húsvéti ajándékvásárt tartunk...
Parkrendezés, húsvéti vásár, papírgyűjtés
Április 13-án (szerdán) 9-től 15 óráig iskolánk Berhidai úti emlékparkját szeretnénk teljesen felújítani. A munkavégzéshez (a föld előkészítéséhez, a növényzet elültetéséhez) várjuk a szülők segítségét. Aki egy-egy órára vagy akár hosszabb időre el tud jönni, hozzon magával szerszámot (ásót, kapát, gereblyét, öntöző kannát, kesztyűt). Ugyanebben az időben húsvéti ajándékvásárt tartunk...
Ismét az országos döntőbe jutott egy diákunk
Pók Patrik, iskolánk 8.b osztályos tanulója - az előző évekhez hasonlóan - most is kiválóan teljessített a London Bridge angol nyelvi tesztverseny 2 fordulójában: 32 elérhető pontszámból 29-cel bejutott az országos döntőbe. Felkészítő angol nyelvi tanára, egyúttal osztályfőnöke Oláh Viktória. Május 14-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lágymányosi Campusában 275 tanuló,...
Angol nyelvi versenyen voltunk Balatonfüreden
Balatonfüredi Református Általános Iskola által rendezett „Funtastic” angol nyelvi vetélkedőn vett részt iskolánk 6. és 8. évfolyamos csapata Ácsné Sebestyén Éva és Oláh Viktória tanárnők felkészítésével március 24-én. Csapataink tagjai Ács Barnabás Péter, Bihari Nóra, Dömötör Ákos, Keskeny Csongor (6. évfolyam), Nagy Benedek Olivér, Padragi Péter, Patocskai Noel és Pók...
Szép sikerrel szerepeltünk a megyei népdaléneklési versenyen
A Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtárban rendezték meg március 23-án a "Tiszán innen, Dunán túl" Országos Népdaléneklési Minősító Verseny Veszprém megyei döntőjét. A zsűri elnöke Vakler Anna zenepedagógus, népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt, tagjai Berki Lilla, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Népzenei Tanszak...