Január hava: kerestük a varázsszót a célok eléréséhez

A Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Január témaköre a célok kitűzése és elérése. Iskolánk 3.b osztályában ezért a megvalósítható célok megfogalmazásáról és azok eléréséről beszélgetett Somogyi Veronika osztályfőnök a gyerekekkel.

Ráhangolódáskėnt útkereső játékkal indították az órát. Utána felidézték Az öreg halász és nagyravágyó felesége című mesét, majd a gyerekek is leírták három kívánságukat.

Fontos, hogy a kitűzött cél megvalósításában higgyünk. Páros munkában keresztrejtvényt fejtettek, hogy megtudjak a cél eléréséhez szükséges varázsszót.

Végül megfogalmazták közös céljainkat, a tanulók ezeket le is rajzolták, majd a rajzokból tablót készítettek.

Vélemény, hozzászólás?