Régóta ismert iskolánk Berhidai úti épülete tornatermének problémája. A korábbi vizesedést, úgy tűnik, sikerült elhárítani a 2021. évben végrehajtott a rekonstrukcióval. A falak repedése az alagsorban, a mosdókban, öltözőkben és a tornaterem az észak-keleti sarkában azonban változatlanul aggasztó. A fenntartó Veszprémi Tankerületi Központ nemrég megrendelte egy geodéziai vizsgálatot annak kiderítésére,...
Projektnapot tartottunk az ünnepi hét zárásaként
Az idei Horváth István napok utolsó programjaként május 12-re szabadtéri projektnapot és területi labdarúgó tornát terveztünk, de az időjárás közbe szólt: az özönvíz-szerű, országos eső miatt a focimeccseket későbbi időpontban tartjuk meg, a madarak és fák napjához kapcsolódó projektet pedig az épületen belül hajtottuk végre. A teljes iskola 1-től 8....
Országos 5. helyen végzett diákunk az angol nyelvi tesztversenyen
Mint ahogyan már áprilisban hírül adtuk, iskolánk 5.b osztályos tanulója, Hosszú Anna Lilla 710 ötödikes gyerek közül bejutott a Titok London Bridge 3 fordulós angol tesztverseny országos döntőjébe 90 társával együtt. A döntőt május 13-án délelőtt Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campus Déli Épületében tartották. Anna a döntőben a megszerezhető 30...
Nagy siker volt a második területi kórustalálkozónk
Immár második alkalommal rendeztük meg a területi Horváth István Kórustalálkozót az idei iskolai napok keretében, május 11-én. A tavalyi jubileumi év dalostalálkozójának sikerén felbuzdulva ismét felhívást tettünk közzé, amelyre kórusunkon kívül három iskola énekkara is jelentkezett. A megjelenteket Kőmives Judit intézményvezető köszöntötte a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár színháztermében, emlékeztetve...
Intézményünk mérési eredményei
Intézményünk mérési eredményei
Megemlékeztünk és koszorúztunk a Horváth István emlékparkban
A hagyományainkhoz híven, a Horváth István napok keretében megemlékeztünk iskolánk névadójáról, és megkoszorúztuk az egykori igazgatónk emlékművét a május 10-én rendezett ünnepségünkön. A rendezvényen valamennyi tanulónk részt vett elsőtől nyolcadik osztályig, sőt, volt tanítványaink közül is megjelentek néhányan ezen a napon. Az ünnepélyünk elején közösen énekeltük el a Himnuszt, majd...
Ismét megrendeztük az angol nyelvi szépkiejtési versenyt
A Horváth István napok keretein belül idén is megrendeztük hagyományosnak számító területi angol szépkiejtési versenyünket. Május 9-én hat iskola 23 tanulója évfolyamonként mérte össze tudását. A tanulókat, pedagógusokat és a zsűri tagjait Kőmives Judit intézményvezető köszöntötte a a verseny előtt. Az 5-6. évfolyamon Páli Éva, az Oxford Kiadó szakmai tanácsadója...
Ismét örökbe fogadtuk a kis pandát
Tavaly a jubileumi rendezvénysorozatunk részeként az iskola diákönkormányzatának kezdeményezésére örökbe fogadtuk a Veszprémi Állatkert kis pandáját. A május 5-ig tartó időszakot most újabb egy évre sikerült meghosszabbítani, amelyről nemrég kaptuk meg az állatkert igazolását.
Diákjaink sikerei a Tasner-napi tanulmányi versenyen
Az ösküi Tasner Antal Általános Iskola április 26-án és 27-én tartotta az intézmény Tasner-napi tanulmányi versenyeit, melyen 5-tól 8. osztályig 13 tanulónk vett részt. A hat környékbeli iskolából érkező gyerekek angol nyelvből és matematikából méretteték meg magukat. Az eredményhirdetést május 5-én tartották Öskün, ahol több tanulónk is átvehette oklevelét, jutalmát....
Tegyünk mi is a Földért! – Vetélkedő a kicsiknek
A Föld napja alkalmából a világ számos országában különféle eseményeket rendeznek, melyekkel a Föld természeti környezetének megóvására hívják fel a figyelmet. Iskolánk mindkét épületében szintén többféleképpen tettünk azért, hogy felhívjuk a figyelmet erre, és konkrét cselekvéssel hozzájáruljunk a Föld védelméhez. Április 26-án iskolánk 36 alsó tagozatos tanulója a Föld napja...
Jól szerepeltünk a diákolimpia körzeti atlétikai versenyén Várpalotán
Negyedek osztályosok versenyzői Április 24-25-én rendezték meg a diákolimpia körzeti döntőjét Várpalotán, melyen népes csapattal vettünk részt Bizonyné Balogh Klára és Járási Adrienn felkészítő tanárok vezetésével. Kasza Barnabás 8.b és Patocskai Áron 7.b osztályos tanulók Eredmények: IV. korcsoport, fiú egyéni Kasza Barnabás távolugrás arany (továbbjutott a megyeire), kislabdahajítás bronz, Bognár...
Mozi jutalomként: Az igazi csoda
Iskolánk különféle versenyei alsó és felső tagozatos nyerteseinek jutalmaként - Javíts egy jegyet! mozgalom, virágosítási verseny - április 25-én mozivetítést szerveztünk. Az igazi csoda című amerikai családi filmet nézhették meg. Adott egy ötödik osztályba készülő kisfiú, August (Auggie), aki Treacher Collins-szindrómával született, emiatt az arca születése óta teljesen eldeformálódott. Hiába...
