A téli szünet előtt karácsonyi projektnap volt iskolánkban

Különleges projektnapra vállalkozott iskolánk az év utolsó tanítási napján. December 21-én az osztályok saját karácsonyi ünnepségeik megszervezése mellett meglátogatták testvérosztályaikat, hogy apró meglepetésekkel, kis ajándékokkal, műsorokkal, közös énekléssel, vidám hangulattal készüljenek az év legszeretetteljesebb ünnepére, a karácsonyra. A Berhidai úton és a Hősök terén tanuló diákok ezúttal közösen ünnepeltek. A...

Bakonyi vízőrzők lettünk

Elismerés a környezetvédelmi tanulmányi versenyért Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, iskolánk elnyerte az Energiatudatos iskola címet az ezzel járó tanúsítvánnyal együtt. Tavasszal a Bakonykarszt Zrt. által rendezett tanulmányi versenyhez kapcsolódva nemrég megkaptuk a Bakony Vízőrzők díjat és az ezzel járó Decathlon vásárlási utalványt is. Iskolánk mintegy 200 tanulója vett részt...

Az iskolarádió első adása december 21-én

Az első adást készítették az 5.a osztály tanulói: Hegedüs Dorottya, Pusztai Patrik, Molnár Ákos, Németh Imre, Lehoczky Márk, Horváth Szófia, Urbán Gábor, Leiner Csenge, Hajdú Szabina, Nagy Sára, Majoros Zsófia, Benke Attila és Serfőző Boglárka. Bemutatkozott intézményünk iskolarádiója: az idei utolsó tanítási napon, 2022. december 21-én a karácsonyi projektnapon elhangzott...

Újabb ECDL vizsgát tett a nyolcadikosok egy csoportja

Sikeres ECDL-vizsgát tettek az Európai Számítógép-használati Jogosítvány megszerzéséhez december 14-én azok a nyolcadikos tanulók, akik már felkészültek a Szövegszerkesztés témakörből: Deák Lili, Balogh Ádám, Fülöp Gréta, Magyar Georgina, Patai Dominik, Pelcz Milán, Simák Larina, Terbócs Patrik. A Székesfehérvári SZC I. István Technikum ECDL vizsgaközpontjában zajló megmérettetéshez szükséges regisztráció költségét (9.000...

Célba értek a karácsonyi ajándékaink

Iskolánk 6.a osztályának kezdeményezésére, Völgyi Gábor osztályfőnök vezetésével jótékonysági gyűjtést szerveztünk a Boldogságóra program keretében. Az előkészítés során a tanulók beszélgettek a boldogító jócselekedetek fontosságáról, a gyakran hiányzó "angyalokról", a hétköznapi hősiesség lehetőségeiről. Olyan apróságokat, rajzokat, saját készítésű ajándékokat, játékokat és tárgyakat vártak a meghirdetett karácsonyi akció során, amelyekkel meglephetik...

Megkaptuk a tanúsítványt az Energiatudatos iskola címről

Korábban már beszámoltunk róla, hogy iskolánk elnyerte az Energiatudatos iskola megtisztelő címet, elismerve intézményünk környezetvédelmi törekvéseit. Most megérkezett az erről szóló tanúsítvány is, amely egy évre szól és bizonyítja célkitűzéseink és tevékenységünk helyességét.

Iskolánk műsora advent második hetében

Az adventi várakozás 2. gyertyáját gyújtották meg december 2-án a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár aulájában. Köszöntőt dr. Zsednai Józsefné evangélikus lelkész mondott. József Attila: Betlehemi királyok című versének kezdetével köszöntötte a megjelenteket: Adjonisten Jézusunk, Jézusunk... Adjonisten, pétfürdőiek - mondta, itt lakik a Jézus Krisztus? A beszédet követően a nagy...