Idei évben első alkalommal került megrendezésre 2025. április 10-én a Horváth István Természettudományi Kompetenciaverseny. A teljes felső tagozaton minden diák kitöltötte az első fordulót, mely nemcsak a versenyre való bejutást, hanem a kompetenciamérésre való felkészülést is segítette. A továbbjutó diákok 2-2 fős csapatokat alkotva készültek fel a második fordulóra, melyhez...
„Alkosd újra” ‒ rajz- és alkotói pályázat
2025. április 8-án került sor az immár hagyománnyá vált rajz- és alkotói pályázat kiállításmegnyitójára a Horváth István Napok keretein belül. Kőmives Judit beszédében kiemelte, hogy iskolánk ötödik éve szervez már rajzkiállítást, az idei azonban annyiban újdonság, hogy egy állatvédelmi projektnap része volt, amely a központi épületben zajlott. Állatbarát Iskolaként és...
Iskolanyitogató foglakozásokat tartottunk
A 2024-2025-ös tanévben folytattuk a korábbi évek hagyományait, és iskolanyitogató foglalkozásokat tartottunk leendő elsős tanítványainknak. Az idei tanévben a nebulók már 2024. augusztus 27-28-án megkezdték az ismerkedést az iskolával. A szülőket és gyermekeiket Cseresznyés Zsuzsanna igazgatóhelyettes köszöntötte. A két osztályfőnök, Somogyvári Róbertné (Ilike néni) és Reichardné Réz Zsuzsanna (Zsazsa néni)...
TeKERÉKpáros kaland a kerékpárúton
A 3. évfolyam 20 fős öko szakkörös csapata május 16-án délután kerékpárra, rollerra pattant egy kis délutáni mozgásra. A program célja a környezettudatos közlekedés népszerűsítése volt. A gyerekek kerékpárúton közlekedtek, ahol gyakorolhatták a biztonságos és szabályos közlekedést. Egy kis pihenésképpen beszélgettünk a kerékpározás előnyeiről. A tanulók saját élményeikkel szórakoztatták egymást....
Állati kalandok birodalmában
Május 17-én délelőtt vidám, játékos foglalkozáson vettek részt az alsó tagozatos tanulók, ahol az állatok világával ismerkedtek meg játékos formában. A gyerekek különféle feladatokat oldottak meg: kirakóztak, különbségeket kerestek állatos képeken. A két legsikeresebb feladat a varázsállatok rajzolása, valamint plüssállatok válogatása váltófutás közben. A foglalkozás során fejlődött a gyerekek megfigyelőképessége,...
Rajzpályázati sikereink
Az Ars Nova Alapfokú Művészeti Iskola kistérségi rajzpályázatot hirdetett a fenntarthatóság és az újrahasznosítás témakörében. Az alkotói pályázat célja volt, hogy közösen gondolkodjunk el a környezetvédelem fontosságáról, és megmutassuk, hogyan lehet a művészet segítségével felhívni a figyelmet a bolygónk megóvására. A természet és védelem: hogyan vigyázzunk a Földre című pályázati...
Föld napi futást rendeztünk
Április 22. idén tanítási szünetre esett, ezért az elmúlt évben iskolánk tanulóinak, az ő szüleiknek és pedagógusainknak már megrendezett föld napi futást néhány nappal később rendeztük meg. Ezzel a megmozdulással kapcsolódtunk a környezetvédelmet érintő programsorozatunkhoz. Célunk az volt, hogy mindenki tegyen hozzá a többiek összesített futó teljesítményéhez néhány kilométert, néhány...
Állatvédelmi Projektnap volt iskolánkban
Völgyi Gábor, iskolánk tanára 2025. április 8-án Állatvédelmi Projektnapot szervezett a Horváth István Napok programsorozatán belül. A gyerekek sokszínű, magas színvonalú bemutatókon, különféle állatvédelmi és felelős állattartással kapcsolatos előadásokon, vehettek részt. Továbbá 7-8. évfolyamunk egy baleset-megelőzési tájékoztatót is meghallgatott. Rengeteg csomag, konzerv és állateledel gyűlt össze, amelyeket a "PUMI" Veszprémi...
„Alkosd újra” ‒ rajz- és alkotói pályázat
2025. április 8-án került sor az immár hagyománnyá vált rajz- és alkotói pályázat kiállításmegnyitójára a Horváth István Napok keretein belül. Kőmives Judit beszédében kiemelte, hogy iskolánk ötödik éve szervez már rajzkiállítást, az idei azonban annyiban újdonság, hogy egy állatvédelmi projektnap része volt, amely a központi épületben zajlott. Állatbarát Iskolaként és...
Természettudományi Kompetenciaversenyt rendeztünk